Selmeczi Gabriella Gyurcsány pénzügyeit firtatja

Négy kérdéssel fordult a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferencékhez a Bulgáriában alapított cégükkel kapcsolatban; Selmeczi Gabriella egyebek mellett arra kíváncsi, került-e közpénz a vállalkozásba.
MTI, 2012. március 8. csütörtök, 16:00
Fotó: Napi.hu

A Heti Válasz számolt be arról, hogy Bulgáriában közös cégbe fogott Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kóka János, az SZDSZ egykori elnöke, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter.
Selmeczi Gabriella csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "újra összenőtt, ami összetartozik, a politika után immár a gazdaságban is összeállt a csapat, újra együtt van a csapat: Kóka, Gyurcsány, Dobrev és Oszkó". Hozzátette: "egy olyan cégben sikerült összetalálkozniuk" - a Cellum-csoportban -, amelyet kormányzásuk alatt, 2005 és 2008 között tőkésítettek fel 720 millió forint közpénzzel.

Az ügyben a szóvivő négy kérdést intézett az érintettekhez, elsősorban azokhoz, akik közülük közszereplők. Választ vár arra, hogy el tudnak-e számolni a Cellum-csoporthoz került közpénzekkel; folyt-e közpénz a bulgáriai vállalkozásba; "van-e olyan takargatnivalójuk az ügyletben résztvevőknek", ami miatt nem Magyarországon, hanem Bulgáriában vállalkoznak; és alkalmaztak-e adóoptimalizációs, azaz offshore-technikákat a cégnél?
Selmeczi Gabriella hozzáfűzte, önmagában az, hogy volt politikusok visszatérnek a gazdasági életbe, akár még érthető is lenne, az a konstrukció viszont felvet néhány kérdést, hogy "a kormányzásuk alatt közpénzzel lett feltöltve, kistafírungozva" az említett cégcsoport.

A Heti Válaszban megjelentek szerint Gyurcsány Ferenc és Kóka János 2011 novemberében Cellum Bulgaria AD néven alapította a közös céget. A lap írása szerint a vállalkozásba az Altus-ConsAlt Nemzetközi Tanácsadó Kft., vagyis az Altus Befektetési Zrt. egyik leányvállalata is bekapcsolódik. A Cellum Bulgaria AD 38 százalékban áll a Kóka János tulajdonában álló Cellum Global Zrt., 12 százalékban pedig az Altus-ConsAlt tulajdonában, felerészt pedig bolgár befektetők birtokolják.
A bulgáriai részvénytársaság öttagú igazgatóságának két magyar tagja van: Kóka János és a szófiai születésű Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége.

Az írás a Kóka-Gyurcsány-üzlet "állami előjátékaként" említi, hogy a mobilparkolást, a mobil-autópályamatricát és a mobillottót kifejlesztő Cellum-csoport 2005 és 2008 között 720 millió forintnyi uniós és magyar közpénzt nyert el kormányzati pályázatokon - például egy saját "Szilícium-völgy" kialakítására Siófokon.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Jhony, 2012.03.09 19:48

a mi politikai "elitünk" mindg tud minket bulvárhírekkel szórakoztatni!
Csak az a baj hogy sokat kell fizetnünk érte és nem kérdik meg hogy kellenek-e egyáltalán nekünk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.09 19:38

Ez a "firtaha" olyan cikis.

"Firtatta". " Firtatja". Választható.

Tessék javítani, jó?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sirásó, 2012.03.09 19:21

http://www.2perc.hu/igazsagtalan-helyzet/
gabcsikát megtámadták!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.03.09 19:16

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Martha, 2012.03.09 14:57

Buta ez a nő! - persze megélhetési politikusként jól akar teljesíteni, hiszen ettől függ a jövője, mármint Orbántól.
Nagy szélhámoskodás folyik minden szinten, a magyar emberek meg szinte asszisztálnak ehhez, nem mernek még kellő súllyal tiltakozni a MEGSZORÍTÁSOK ellen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html