Szerintük a miniszter nem tartotta be ígéretét, ezért a parasztszövetség most a kormányfőhöz fordul. A tárca vezetője cáfolja a vádakat - írja Világgazdaság. Mintegy félmilliárd forintos állami támogatástól fosztotta meg a sertéstartókat az FVM azzal, hogy a megjelenés után két héttel helyesbítette saját dotációs rendeletét - állítják a gazdálkodók. A tárca februártól az idén értékesített állatokra egyedenként 3 ezer forintos támogatást hirdetett meg, amelyet már a január elseje utáni „első állatátvétel napjától” igénybe lehetett volna venni. A visszamenőlegességet biztosító januári dátumot azonban az FVM a napokban - összhangban a rendelet hatálybalépési dátumával - februárra változtatta. Így az elmúlt hónapban eladott hízók után állami támogatás nem jár. A tárca szakértői szerint a korrekciót pusztán az indokolta, hogy az eredeti jogszabályban elírás, vagyis kézirathiba történt.