Simor: így segíthet az MNB

Az árstabilitás elérésével és fenntartásával támogathatja a növekedést a Magyar Nemzeti Bank - jelentette ki Simor András elnök, aki hatéves mandátumának utolsó napján összefoglalta az MNB 2007-2013 közötti tevékenységét.
MTI, 2013. február 28. csütörtök, 12:20
Fotó: Napi.hu

A jelenlegi magas infláció kockázatot jelent a középtávú inflációs folyamtokra - hangsúlyozta az MNB elnöke, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy tartósan alacsony inflációs környezet csak a fiskális politika támogatásával alakulhat ki.

Az MMB múlt évi 39,8 milliárd forintos veszteségének hátterében az áll, hogy az MNB a devizatartalékot döntően forint forrásokból finanszírozza, de a devizahozamok alacsonyabbak a forintkamatoknál - közölte az elnök. Hozzátette, hogy a jegybank működési költsége tavaly 11,6 milliárd forintot tett ki, ami 230 millióval kevesebb a 2011. évinél.

"A jegybank vezetésének az elmúlt hat évben nem sikerült egészséges párbeszédet kialakítania a politikusokkal, kormányoktól függetlenül, és ez nem az MNB vezetésén múlt. Jó lenne, ha a politikusok megértenék, hogy mi egy független jegybank szerepe az országban, és a független jegybank milyen értéket jelent a gazdaság és a befektetők számára" - fogalmazott egy újságírói kérdésre válaszában Simor András.

A lakosság pénzügyi vagyona az elmúlt három évben a nemzeti jövedelem 64 százalékáról 70 százalékára emelkedett. Ez azt jelenti, hogy 20000 milliárd forint pénzügyi befektetése van a lakosságnak, ha az összes megtakarításból levonjuk a hiteleket - kommentálta az MNB friss adatsorát Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

coni, 2013.02.28 13:53

malkom, 2013. február 28., csütörtök 13:14

Valóban magunkra maradtunk, nem szakemberek hanem pártkatonák döntöttek alapkamat kérdésében (is), így valószínűleg az inflációs cél 2014-re sem lesz tartható (jelenleg is az Unióban nálunk messze a legmagasabb az infláció).

Érthető az Unió távolságtartása is hiszen azemberek 2/3-a örül, de legalább is nem tiltakozik, hogy ilyen körülmények között kell élnie.

Valóban így van, ez és ami az országban történik az emberek felelőssége. Az Unió nem védhet meg a saját butaságunktól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bertalaszlo, 2013.02.28 13:37

Most már segitsen a kenyéradó gazdáinak.

Hello napi Simornak vége ujabb gumicsontot!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

obsi, 2013.02.28 13:21

@malkom:

Igen. Kiváló munkát végeztek a felsorolt személyek a multinacionális külföldi tőkének. Büszkék lehetnek rá!
A dolgozók cserébe tönkrementek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

malkom, 2013.02.28 13:14

A jegybank elnöke úgy köszönhet most el, hogy jó munka van mögötte, hasonlóan Gyurcsányhoz, Bajnaihoz és majd Andorhoz, ha rajta múlott volna, megőrizte volna a jegybank függetlenségét. A külsős tagoknak nem ő, hanem az EU adott zöld utat. Láthatóan az önpusztító politikát az EU nem minden áron igyekszik megakadályozni, ez elsősorban az emberek felelőssége.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.02.28 12:58

@jancsika: ....így igaz..,reméljük...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html