Sok devizakötvényt vettek Matolcsyék

Októberben nagyobb fokozatra kapcsolt a jegybank állampapír-vásárlása, hiszen eddig még nem látott összegben vásárolhatott a devizás papírokból - írta az mfor.hu.
Napi.hu, 2015. november 16. hétfő, 08:29
Fotó: Napi.hu

A portál szerint az MNB októberben közel 125 milliárd forintért vehetett a másodpiacon devizában kibocsátott magyar állampapírt - derül ki az előzetes mérlegadatokból. A jegybanknál lévő állomány ugyanis 215,9 milliárd forintot tett ki a szeptemberi 90,6 milliárd után.

A Matolcsy György vezette jegybank júliusban kezdett a másodpiacon devizában kibocsátott állampapírokat vásárolni. Akkor azzal indokolták ezt a fajta tevékenységet a lapunknak, hogy ezzel a döntően nem rezidensek által tartott devizakötvények hazai kézbe kerülnek, így csökken a bruttó külső adósság, és egyben mérséklődik a rövid külső adósságpálya is.

Azzal, hogy a jegybank a másodpiacon vásárolja a magyar devizás államkötvényeket, nem követ el tiltott monetáris finanszírozást.

Az ÁKK Zrt. részéről pedig korábbi válaszuk alapján annyit lehet tudni, hogy már a nyári hónapokban is vásároltak vissza devizakötvényeket az MNB, mint ügynök közvetítésével. E tevékenység az elmúlt hónapokban is folytatódhatott, mivel még idén 900 millió eurónyit szeretnének előtörleszteni a jövőre lejáró adósságból - írta az mfor.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2015.11.17 22:20

@tegnaputan: 2001-ben mennyi kamatra STB.

Az egyik gyermekem 2001-ben kezdte az építkezéséhez a kölcsönt intézni, megkérdeztem tőle CHF-ben vagy EURÓBAN veszik fel a kölcsönt ? Válasz ::: ""Forintban mert abban kapom a fizetésem és azt tudom kiszámítani.""A közgazdász gyermekemnek nagyon lesújtó véleménye volt és van.
Ilyen összedobott hitelezési feltételekkel mint amivel a 2001/88 as törvénnyel bevezették igen kiszámíthatatlan minden nem ügy mint az 1960 -as években felvett építési kölcsön amikor én építkeztem és az első 80 000 ft-ot a látra szóló 2 %-os kamatra kaptam a 80 000 ft feletti részt pedig 6 %-ra az éves lekötött betétre 5 % ot fizetett az OTP.
Akkor sem bízott az akkori kormányban és most sem bízik ,mellesleg mind három gyermekem maradt MANYUP tag.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2015.11.17 20:30

@megfigyelt: Látom papa, úgy vagy vele mint Gőgős elvtárs, már nem nagyon emlékszel mi történt ma. Ezért ismétlem folyamatában:
megfigyelt, 2015. november 16., hétfő 11:58 A Matolcsy és hülye bandája a 2011 ben visszafizetett 4 % körüli kamatozású IMF-hitelt

tegnaputan, 2015. november 16., hétfő 12:15 Bocs, de az IMF hitel 5,55% lett volna, ha nem fizetik vissza.

megfigyelt, 2015. november 16., hétfő 16:26 Már hazudozunk is. Az IMF-s kamat 4% alatti volt amikor felvették 2010-es kamatszínt 4,2 % volt.

tegnaputan, 2015. november 17., kedd 10:10 A ? változó ? kamatlábhoz (SDR rate) adódik 0,5 százalékos kezelési költség, valamint a hitelnagyságtól függő kamatfelár: a kvóta 200 százaléka felett 100 bázispont, 300 százaléka felett 200 bázispont. A hitel odaítélése és lehívása közötti időszakban rendelkezésre tartási jutalékot von le az IMF, de ezt a hitel lehívásakor visszatéríti.Az első hitelszelvény folyósításakor az SDR
kamatlába 2,71 százalék volt ? így a teljes hitelösszeg
lehívása esetén a hitelösszeget 5,51 százalékos kamat terhelte volna.
0,2x2,71 + 0,1x4,71 + 0,7x5,71 + 0,5 = 5,51 (Ász.hu)

Tehát mint láthatod én végig azt állítottam, ha Matolcsyék nem fizették volna idő előtt vissza az IMF hitelt akkor 5,5% lett volna a kamat (a visszafizetést te kifogásoltad, mert hogy állítólag 4% alatti)
2001-bem mennyi kamatra lehetett forint lakáskölcsönt felvenni és mennyiért devizát? Ki terelte át forinthitelről devizára az embereket?
Melyik cég fektet be évente 100 milliárd forintot MO-n? Melyik cég részvényeiért kínált az OMV 32 000Ft?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.11.17 18:39

@tegnaputan: Örűlök neki,hogy nem tudod értelmezni az általam írottakat,
Nem azzal foglalkoztam ,hogy mennyi LETTVOLNA ,hanem azt ami tény volt.
Az általam írottak a tényeket tartalmazzák.
Minden beírásomban HELYESNEK ítéltem a MANYUP államosítását , azt könnyelműségnek ,hogy MOL részvényt vettek a HÜLYÉK.
Amikor az analfabéták vették a MOL részvényt én akkor adtam el és vettem rajta USD-t, belátom nem kell mindenkinek HÜLYÉNEK lenni ,vagytok bőven.
A deviza kötvényről belátom nem nyilatkoztál ,meg arról sem ,hogy miért is nő a hitel visszafizetés ilyen kedvező körűlmények ellenére.
Azt szintén pozitívként kezelem ,hogy a deviza kitettséget igyekeznek csökkenteni, de felhívnám szíves figyelmed ,hogy a DEVIZA HITELEKET a 2001/ 88 törvénnyel vezették be, azt azért kinézem belőled ,hogy tudod ki a hunyó.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tegnaputan, 2015.11.17 13:50

@Bulemia: Veled ellentétben, én nem azt nézem ki írta, hanem azt, hogy igaz vagy sem.
a piac politikailag nem motivált része, már rég kimondta az igazságot (kötvényvásárlásaival), aki halogatja csak magát járatja le.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.17 13:43

@tegnaputan:

Ha a karvalytőke jót ír, akkor az az irányadó.

Ha rosszat, le van ejtve.

NER-aélapigazság - és bemutatója, Te vagy.

Ez a másik beírásodra is válasz - a Moody's-osra, mert az még jellemzőbb a "hiteltelen, senkit által nem becsült hitelminősítők" NER-es orweelszerű minősítésére...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html