A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonába 300-an szeretnének bejutni, és ez csak az egyik az önkormányzati kézben lévő hasonló intézmények közül, ahol ez a helyzet - írja a Magyar Nemzet. Egész Budapesten négyezren várnak arra, hogy ezek közül valamelyik felvegye őket a lakói közé.

A magyar fővárosban 510 ezer 65 évesnél idősebb nyugdíjas él. Összesen 82 olyan szociális intézmény működik, amelyekben élhetnek azok az emberek, akik már a saját lakásukban, önállóan nem tudják fenntartani magukat. Ezek közül tizenkettőt működtet a Fővárosi Önkormányzat.

A szabály az, hogy az otthonok csak olyan időseket vehetnek fel, akik legalább napi négy órában ellátásra szorulnak. A magánintézményekben esetenként 6-8 millió forint a beugró, míg az önkormányzati otthonokban havonta nem egészen százezer forintért is el lehet lakni.