Százmilliárdok párologtak el a büdzséből

A jövő évi költségvetési törvény azt tartalmazza, hogy 2018-ban 908 milliárd forint adókedvezményt hagy az állam a lakosságnál, és a cégeknél. A vállalkozásokat érintően ebből a legnagyobb tétel: 210 milliárd forint a társasági adó leírásának lehetősége. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy 2010 óta hogyan alakult a társasági adó (tao) leírásának a lehetősége, és ezen belül is különösen a sportcélú támogatások szerepe.
Papp Zsolt, 2017. június 7. szerda, 10:18
Fotó: Napi.hu

Nem ritka, hogy egy kormány úgy preferál társadalmi csoportokat, területeket, gazdasági ágakat, hogy eltekint bizonyos adó beszedésétől. Ilyen a mai rendszerben például a gyermekek nevelését támogató adókedvezmény, vagy az öröklési illeték kedvezménye. 2010 előtt a hangsúly az alacsony keresetűek adókedvezményén volt. Ezen a területen a költségvetés 2010-ben 484 milliárd forint bevételről mondott le (összehasonlításul a családi adókedvezményre 270 milliárd forint jut 2018-ban, bár a két adórendszer már nehezen összehasonlítható bevételi alapon).

Az Orbán-kormány széleskörűen él az "adóelengedés" lehetőségével. A költségvetési törvények, zárszámadások alapján látszik, hogy 2012-ben még 565 milliárd forint adókedvezmény igénybevételét tette lehetővé az állam, ez a szám 2018-ban megnövekedett 908 milliárd forintra. Három jogcím lefedi ennek az összegnek a 69 százalékát (társasági adókedvezmény, családi adó-, és járulékkedvezmény, munkahelyvédelmi akcióterv).

Ha külön megnézzük a társasági adó területét, akkor az látszik, hogy 2010 óta megduplázódott az e körben adott kedvezménynek az összege. Erre a mostani kormány első időszakában még 96 milliárd forintot terveztek, a jövő évi költségvetésben már 210 milliárd forint szerepel.

Ez azt jelenti, hogy a társasági adó fizetési kötelezettségükből ennyit átirányíthatnak a vállalkozások a kormány által kijelölt területekre. Azaz nem arról van szó, hogy a cégnek megmarad ez a pénz, és nem kell befizetnie a NAV-nak, hanem az adójuk egy részét - tao-kedvezményt - például sporttámogatásra utalhatják át. Ennél nyilvánvalóan transzparensebb lenne, ha a cégek befizetnék a taót, és azt az állam kiosztaná a sportegyesületek között valamilyen pályázat keretében - írja a Policy Agenda elemzése.

A társasági adón belül a legnagyobb növekedése a sportcélú támogatásoknak volt. Ha a társasági adó fizetési kötelezettséghez viszonyítjuk az e célból elengedett adó nagyságát, akkor jövő évben 36 százalék körüli lesz ez a mérték, vagyis minden harmadik adóforint beszedéséről eltekint az állam. A legnagyobb növekedése tehát a sportcélú adó-eltérítésnek volt, amely 2011-ben lépett be a rendszerbe, akkor még 20 milliárd forintot terveztek erre. Jövő évben ez az összeg már  80 milliárd forint lesz. Így nyolc év alatt 480 milliárd forintnyi társasági adó került a sportegyesületekhez az államkassza helyett.

Ez azt jelenti, hogy a lehetséges társasági adó befizetési kötelezettségnek idén 15 százalékát, jövőre 14 százalékát a cégek átirányíthatják sporttámogatásra. Így - ahogy írtuk korábban is - kikerülnek a költségvetés látómezejéből, nehéz ellenőrizni hasznosságukat, illetve a törvényhozásnak semmilyen kontrollja sincs felette.

Csak összehasonlításul: 2018-ban a második legnagyobb jogcím a társasági adókedvezmények területén a sporthoz képest fele akkora összegű fejlesztési adókedvezmény (39,3 milliárd forint) lehet. Ennek az összege 2012 óta szinte nem változott - írja a Policy.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2017.06.07 14:50

@krislaci:
nem elerhetetlen, 50.000 forint eves dij felett mar vannak csomagok, nemegy nemzetkozi ceg kot ilyeneket, pont a multkor beszelgettem errol egy ismerosommel. termeszetesen itt is lehet durvabb arazasra menni, de az allami sem mindenre kiterjedo biztositas.

az biztos, hogy az egeszsegugyi kiadasok a munkavallalokat es a munkaltatokat hozza rossz helyzetbe, mikozben rajtuk kivul mindenki veszi ki belole a reszet. aki dolgozik siman meg tudna fizetni a "draga" egyeni biztositasat, ahol nagysagrendekkel jobb szolgaltatast kapna erte, es meg a fizu is tobb lenne a sarc nelkul. csak felmerul a kerdes, hogy a tobbiek biztositasat ki fedezne?

szerintem ha allami kezben akarjak tartani az egeszsegugyet, akkor mint kifizetohely az oep, vagy mittom en mi lett az utodja, a korhaz viszont nem feltetlenul allami intezmeny lenne, a paciens barhol igenybe vehetne a szolgaltatast. de en a full tb-t megszuntetnem, igazsagtalan tobb szempontbol is...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krislaci, 2017.06.07 13:08

Csak a jövő évben 80 milliárd forint összegű adófizetést irányít a kormány stadionok építésére, és egyéb sport célokra. Az elért "sikereket" ismerjük.
Meg azt is, hogy a biztosítás alapú egészségügy már alig működik. A vállalkozás alapú pedig az emberek nagy részének megfizethetetlen. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a miniszterelnök - az adóbevételekből fedezett - igencsak költséges hobbija sokak gyógyulása elől herdalja el a pénzt. Ezt ígérte a választáskor?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.06.07 10:53

Bizony, ez olyan adóelem, amit sürgősen meg kellene szüntetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html