Szlávik: oltassa be magát mindenki influenza ellen

A koronavírus-járvány idején nagyobb hangsúlyt kap az influenzaoltás, mert így legalább az egyik betegség ellen védeni lehet a veszélyeztetetteket - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.
Rácz Gergő, 2020. szeptember 7. hétfő, 09:22
Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Szlávik János elmondta, közeledik az influenzajárvány időszaka, és ez ugyanazt a kört, vagyis az időseket, a krónikus betegeket és a műtéten átesett embereket veszélyezteti, mint a koronavírus - hangzott el hétfőn a Kossuth rádión.

Ugyanakkor az influenza ellen van oltás, ezért most fontos megszólítani azokat is, akik nem szokták beoltatni magukat, de a rizikócsoportba tartoznak - emelte ki.

Az oltás az orvosoknak is sokat segíthet, hiszen ha kizárhatják az influenzát a tünetek vizsgálatánál, akkor gyorsabban állapíthatják meg betegség valódi okát.

Szlávik János kérdésre elmondta azt is, a szennyvízből vett minták alapján úgy tűnik, hogy egyes városokban tovább emelkedik a fertőzöttek száma a következő 4-10 napban.

Téves az az elképzelés, hogy a betegség a fiatalok esetében nem veszélyes, hiszen nagyon valószínű, hogy ilyen fertőzött is intenzívre kerülhet, sőt adott esetben meg is halhat. A koronavírus - a halálozások számát tekintve - sokkal veszélyesebb, mint az influenza - hívta fel a figyelmet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2020.09.08 22:14

@krix10:
Mivel hagytak fel a svedek pontosan? MEg kulonbwen is nem soroltad fel a kulonbseget a mostani magyar meg a tavaszi sved helyzet kozott. Ennyire nincs kulonbseg?

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.09.08 19:05

@krix10: 18 43
Gratula.
Nem semmi, hogy legalább az egyik mondatot megértetted.
Nem lepődtem meg, hogy számodra a többi héberül volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.09.08 18:57

Kettő azaz ketttő pozitív teszt, a kettőn nem látszik semmi 103 embert vágtak karanténba. A bubópestis miatt!
Jönnek a meghűléses betegségek, a betegek a hideg nedves időjárásban az utcán ácsoroghatnak a rendelő elött, lázasan.
Mindig tudtam hülyék vagyunk, dehogy ennyire.
És akkor még kapom a hírt a háziorvosoktól, nehogy bejelentés nélkül menjek mert hazaküldenek. Lázasan.
Balfasz nép a magyar verje csak a SORS!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.09.08 18:43

@Józsi2222:
"A Svédek bizonyultak a, Föld eszének. "

Te meg a Föld hülyéjének!
:D

Ha a svédek nem hagytak volna föl áprilisban a svéd modellel már 50e halottjuk lenne...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.09.08 18:08

@Józsi2222: folyt
Huszárosan elfolytott mindent szükségtelenül.
A járvány kibontakozását csak elodázta.
Tudomásul kell vennünk, hogy a COVID-19 végig fut mindenhol.
Előbb vagy utóbb.
Sehol sem lehet a védekezést örökké fenntartani.
Meg annyit.
A Svédek bizonyultak a, Föld eszének.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html