Tankolási szabályokat készített a kormány

Megjelent az áramkutakra vonatkozó rendelettervezet.
Csernátony Csaba, 2017. május 3. szerda, 11:04
Fotó: Buksza / Csernátony Csaba

A villanyautók elterjedésének egyik gátja a magas ár mellett, hogy még kevés az áramkút, mindenesetre elkészült a rendelettervezet (zip) amely az áramtankolást és ezen belül is az árakat szabályozza.

Lényegesebb szabályok:

  • A töltési díjat az áramkút üzemeltetőjének a honlapján kell ismertetnie.
  • A töltés ideje alatt percenként (forint/perc) vagy kilowattóránként (forint/kWh) határozható meg az egységár, azonban tájékoztató jelleggel mindkét elszámolási módot fel kell tüntetni (percenkénti elszámolás esetén maximális kapacitást alapul véve kell feltüntetni a kilowattóránkénti egységárat, míg kilowattóránkénti elszámolás esetén maximális felvételt alapul véve kell szerepeltetni a percenkénti egységárat).
  • Az áramkút működtetője megszabhatja a töltés utáni türelmi időt és erre az időre percdíjat határozhat meg. 
  • A türelmi idő lejártát követően a töltési hely elfoglalásáért egyszeri díj vagy percdíj is szedhető.
  • Ha valaki úgy foglalja el az áramkutat, hogy nem tölt, akkor az üzemeltető egyszeri díjat vagy percdíjat kérhet tőle.

A villanyautósok az áramkút-üzemeltetővel szerződést köthetnek, amely alapján szerződésben meghatározott nagy vagy normál teljesítményű elektromos töltőponton és feltételekkel tankolhatnak áramot. A nyilvános áramkút üzemeltetőjének lehetővé kell tennie, hogy a villanyautósok előzetes szerződéskötés nélkül, eseti alapon tankolhassanak. A tervezet szerint a szolgáltatásnyújtás, illetve a szolgáltatásnyújtás során - tehát az áramtöltésért - megkövetelt regisztrációs vagy azonosítási feltétel egyúttal nem jelenthet kötelezettséget az eseti töltésen kívüli, további töltési szolgáltatás igénybevételére.

Egyelőre rendelettervezetről van szó, azaz még nem lépett életbe.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK