Az idei év korlátozásai mindenkit tudatosabb bevásárlásra ösztönöztek, a Samsung legújabb kutatásából azonban kiderül, hogy a megvásárolt ételek tárolásában már kevésbé előrelátók a magyarok. A hűtő és más konyhai tárolók nem megfelelő használata miatt a kukában landoló élelmiszerek értéke akár százezres nagyságrendű is lehet egy-egy háztartásban.

A gyümölcsök vannak a legnagyobb veszélyben a magyar háztartásokban, a legtöbben rossz helyen tartják a körtét (76 százalék), az almát (86 százalék) és a narancsot (83 százalék) is. Ezeknek a hűtőben lenne a helyük, ahol tovább eltarthatók. A felmérés szerint a megvásárolt élelmiszerek sokkoló mennyiségét, 29 százalékát dobják ki hasonló okokból a magyarok évente, így akár 597 580 forintnyi étel is a kukába kerülhet háztartásonként. Az adatok alapján legnagyobb arányban a fűszernövények (38 százalék), a készételek (37 százalék) és a szószok vagy öntetek (38 százalék) végzik a kukában. Még olyan drága, kényelmi termékek, mint a fagyasztott készételek is gyakran maradnak a hűtőben, így értékes helyet foglalnak, később mégis kidobják őket.

Az olyan termékek, mint például a ketchup pazarlása két főbb okra vezethető vissza. A felhasználók nehezen tudják eldönteni, hol tárolják, hiszen több mint negyedük (27 százalék) a hűtőn kívül tartja. Felbontás előtt ez is jó megoldás lehet, a megkezdett üveget azonban mindenképpen hűtőbe kell tenni. A hasonló szószok és ízesítők csomagolásán ráadásul sokszor nem látható, mennyi maradt bennük, ami újravásárláshoz és így a fölösleg kidobásához vezethet. A megfelelő tárolás így nemcsak a pazarlást csökkentheti, hanem a helykihasználást is hatékonyabbá teheti.

Élelmiszerpazarlás (százalék)
KategóriaHulladék
Fűszernövények38
Szószok/Öntetek38
Készételek37
Szárazáru32
Édességek/Csokoládé30
Zöldségek30
Kenyér29
Gyümölcs28
Tejtermékek27
Húsok26
Forrás: Samsung

A megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) úgy gondolja, elkerülhetné a pazarlást, ha jobban rendszerezné az élelmiszereket, a válaszadók több mint kétharmada (69 százalék) szerint pedig tovább elállnának az ételeik, ha megfelelő módon tárolnák azokat. A kutatás alapján az élelmiszer kidobásának leggyakoribb okai között szerepel a nem ellenőrzött lejárati dátum (37 százalék), a nem megfelelően tervezett bevásárlás (35 százalék) és a hűtőben felejtett termékek (25 százalék).