Többe kerül a tram-train járműtelepének építése

A kormány 1 milliárd forinttal megemelte a „Szeged–Hódmezővásárhely tram-train rendszerhez szükséges járműtelep építése” című projekt támogatását, így az 4 milliárd 481 millió forintot tesz ki.
Németh Géza, 2020. január 2. csütörtök, 06:42
Fotó: Napi.hu

Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter szívügye volt, hogy Szegedet villamos kösse össze Hódmezővásárhellyel. A tram-train nevet kapott villamos vonal részét képezi a járműtelep építése, amelynek a költségét a kormány most megemelte.

A Magyar Közlönyben megjelent határozatban az eredeti összeg úgy nézett ki, hogy 2 milliárd 751 millió forint származott az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP), míg 730 millió forint volt a hazai forrás. A kettő együtt adta ki a beruházás teljes, 3 milliárd 481 millió forint költségét.

A módosítás az IKOP részt 787 millió, míg a hazai forrást 213 millió forinttal megemelte, így jött ki a teljes költség (támogatás) 4 milliárd 481 millió forintra.

Az eredeti, 2016-os határozatban a kormány 13 milliárd 250 millió forintot irányzott elő a NIF Zrt.-nek a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonal városi-elővárosi tram-train rendszer megvalósítására. A működtetéshez szükséges 8 jármű beszerzésére pedig 10 milliárd forinthoz jutott a MÁV-START Zrt.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.01.02 15:33

Még egy milliárd ide vagy oda mit számít.
Az eredetileg kalkulált 20 milliárdos beruházás már 2017-ben 72 milliárd Ft-nál tartott de azóta a már lerakott használt sínek egy részét felszedték majd új síneket építettek be. Most csak a csarnok a negyedébe kerül mint az eredetileg tervezett teljes beruházás. A forint is romlott az euróhoz képest így a szerelvények ára is 1-1,5 milliárdal több lett, és ha Matolcsy tovább szórakozik az MNB-ben akkor még 1 milliárdot hozzá számolhatunk.
Már csak az a kérdés. Megáll ez a beruházás 100MrdFt alatt vagy sem? Mindezért kapunk egy olyan vasúti pályát ami még villamosítva sincsen. Mennyire van ez arányában a napi 1-2000 ingázó ember kényelméért.
Persze van az a NER-es kör aki ezzel is jól keresett. Magyarország jobban teljesít. Ez is a haszontalan, indokolatlan beruházások közé tartozik, ahol a ráfordítások aránya messze nincs arányában az elérhető elönyökkel szemben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html