Történelmi lehetőséget kapott Magyarország

A Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint az elnökség végével Magyarország ismét közepes tagállamként lép fel az unióban, amelynek az eddiginél sokkal világosabb lett az Európa-képe, és erre építve pragmatikusan, de hatékonyabban tudja majd érdekeit érvényesíteni, mint az elnökség előtt.
Kasnyik Márton, 2011. július 4. hétfő, 16:06

− Magyarország most közel húsz évig nem fogja újra betölteni az Európai Unió elnökségét, ebből látszik igazán, hogy milyen egyedi alkalom volt ez a magyar diplomácia számára. Ennek fényében hogyan értékeli az elmúlt fél évet?
− Valóban történelmi félév volt, de a legfontosabb szempontunk végig az volt, hogy sikeresen menedzseljük az elnökséget, ellássuk az ebből ránk háruló feladatokat. A legnagyobb előnynek azt tartom, hogy a legapróbb részletekbe menően beleláttunk az uniós döntéshozatali folyamatba, és emellett olyan kapcsolatrendszert tudtunk felépíteni, ami az elnökség után is hasznunkra válik majd. A magyar elnökség megfelelő hozzáállása jó hírünket keltette, javult hazánk megítélése, és az ügyek ismerete, valamint a kialakult jó emberi kapcsolatok két olyan tényező, amit a jövőben is a magyar diplomácia szolgálatába tudunk majd állítani. Brüsszelben ezt úgy mondják, hogy az elnökséggel válik egy tagállam nagykorúvá, az unió "teljes jogú" tagjává. Ezt én is megerősíthetem: most jutottunk el odáig, hogy teljes mértékben megismertük az EU működését.

− Készült-e konkrét kimutatás az elnökség eredményeiről, a féléves időszak alatt megvalósított uniós ügyekről?
− A magyar elnökség eredménylistája több mint száz tételből áll. Uniós jogalkotási dossziét 43 esetben sikerült lezárni, amiből együttdöntési eljárással 27 jogszabály született. Ez azt jelenti, hogy az elnökségnek nem csak arra kellett törekednie, hogy a Tanácsban a tagállamok megállapodjanak, de közben az álláspont kialakításával párhuzamosan, illetve azt követően az Európai Parlamenttel is meg kellett egyezni, az EP ugyanis az együttdöntési ügyekben társjogalkotó. Ezek közül húsz esetben első olvasatban sikerült elfogadtatni a jogszabályokat. Több mint hatvan ügyben pedig tanácsi vagy elnökségi következtetést fogadtak el a tagállamok; ezek nem jogalkotási aktusok, hanem politikai döntések − például a kohéziós politika jövőjével, az energiastratégiával vagy a közös agrárpolitika jövővel kapcsolatban, de ide tartozik a roma- és a Duna-régió-stratégia is. A százas lista a többi elnökség számszerűsített eredménytáblázatához képest egy viszonylag nagy szám. Sok vitás kérdésben, például egyik fő prioritásunk, a hatos csomag esetében ráadásul csak az év elején kezdődött az érdemi tárgyalás, a horvát csatlakozási tárgyalásokat pedig a magyar elnökség tudta májusban átlendíteni a holtponton.

− Kudarc-e, hogy a gazdasági kormányzást az eddiginél szorosabbra fűző hatos törvényjavaslatot végül nem sikerült az elnökség idején elfogadtatni?
− Az európai adósságválsággal egyértelművé vált, hogy az elnökség során a legtöbb energiát az unió gazdasági válságából való kiút megkeresésére kell fordítani. Ennek szellemében vettük előre a célok között a hatos csomagot és az európai szemeszter végrehajtását. A folyamatot nem azért nem zártuk le teljesen júniusban, mert az elnökségen megakadt volna: a Tanácsnak megszületett a közös álláspontja, most az EP-n a sor. Az elnökség nagy eredményének tartom, hogy a több mint kétezer vitapontból egyetlenegy lényegi nyitott kérdés maradt, a szavazati rend kérdése a Stabilitási és növekedési egyezmény preventív ágában: minősített többség, ezt képviseli a Tanács, vagy fordított minőségi többség.

− Miközben a magyar uniós elnökség fő prioritása volt a hatos csomag elfogadtatása, addig tagállamként már másként viselkedtünk, hiszen a magyar gazdaságirányítás meglehetősen keményen kikelt az Európai Bizottságnak az európai szemeszter kapcsán a magyar költségvetéssel szemben megfogalmazott kritikájával szemben. Nincs ebben valamiféle ellentmondás?
− Én úgy látom, hogy az elnökség alatt az európai és a magyar érdekek érvényesítésének megfelelő szimbiózisát alakítottuk ki. A hatos csomag esetében közös volt a magyar és az európai érdek, hiszen mind érdekeltek vagyunk abban, hogy elkerüljük azokat a fiskális politikai hibákat, amelybe számos európai ország beleesett. Fontos cél egy olyan szigorú feltételrendszer kialakítása, ami biztosítja a megfelelő költségvetési fegyelmet, és már a probléma kialakulása előtt jelzi a makrogazdasági egyensúlytalanságokat. Ebben a kérdésben tehát teljes az összhang. Egyébként az európai szemeszter kritikái szempontjából a középmezőnyben vagyunk, négy ajánlást kaptunk.

− Az elnökség által kijelölt prioritásokban − így a roma- és Duna-stratégia, a horvát csatlakozás vagy a hatos törvénycsomag elfogadtatásában − valóban sikereket tudunk felmutatni, ez azonban felveti: nem érte volna meg ennél ambiciózusabbnak lenni a célok kijelölésénél?
− Szerencsés, hogy ezt a beszélgetést így tudjuk folytatni, és nem az eredménytelenség miatt kell magyarázkodnunk. A kitűzött célokat nem könnyedén értük el, kemény csapatmunka volt mögötte mind a külügy-, mind a minisztériumok, mind a brüsszeli Állandó Képviselet részéről. Az elnökség prioritásait az EU helyzete határozta meg, hiszen nem kerülhettük el, hogy a legnehezebb ügyek megoldása is a célok közé kerüljön. Másrészt voltak olyan szempontjaink is, amiket azért emeltünk be, mert úgy gondoltuk, hogy a saját szempontjaink hozzáadott értéket jelenthetnek. Értelemszerűen ilyen a romastratégia, de ide tartozik a közép-európai régió együttműködését segítő, ám más makrorégióknak is példát mutató Duna-stratégia.

− Mi vezetett a Keleti Partnerség csúcstalálkozó elhalasztásához?
− Időponttorlódás miatt született a döntés, én azonban tartalmi szempontból is mindenképp jó döntésnek tartom, hogy így alakult. Amikor Magyarország eredetileg kijelölte a találkozó időpontját, még nem lehetett tudni az ekkor kialakuló időponttorlódásról: a tervezett találkozó hetében volt az OECD ötvenéves évfordulója, akkor volt a franciaországi G8-csúcs, valamint akkorra esett Barack Obama amerikai elnök európai látogatása is. Ezenkívül tartalmilag is jó döntés volt a csúcs elhalasztása, hiszen az év elején az észak-afrikai válsághelyzetre irányult az EU külpolitikai figyelme. Számos kérdés kezelésében − migráció, konzuli ügyek, energiapolitika, turizmus, gazdasági együttműködés − az elnökségnek döntő szerepe volt, ez nem önmagában külpolitika, hanem EU-s közös politikák külső aspektusa. Ráadásul a lengyel−magyar társelnökségben megrendezett csúcs szeptemberre halasztásával az európai bizottságnak és a tagállamoknak is több idejük maradt a felkészülésre. Az EB a keleti partnerségre vonatkozó koncepcióját csak két héttel ezelőtt tette közzé, tehát a csúcs eredeti időpontjára nem is készült volna el vele; a következő hónapok munkájával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy szeptemberben konkrét eredmények legyenek.

− Egyes szakértők szerint megkönnyítette a roma- és a Duna-stratégia elfogadását, hogy eredetileg sem terveztek ezekhez forrásokat rendelni. Nem tudott volna a magyar elnökség többre törekedni ebben a kérdésben?
− A romastratégiának egy jelentős része a már rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználására irányul. A kohéziós források felhasználása − különösen a romák szempontjából − több országban elmarad a lehetségestől, lenne min javítani. A keretstratégia megállapítja, hogy alapvetően tagállami hatáskör a romapolitika, de megjelöli azokat a területeket, ahol fontos, hogy előrelépés szülessen a roma közösségek helyzetének javulása érdekében: ilyen az oktatás, a lakhatás, az egészségügy és a foglalkoztatás. Azt is elrendeli a keretstratégia, hogy a tagállamoknak ki kell dolgozniuk nemzeti romaprogramokat, és ennél is fontosabb, hogy az EB figyelemmel fogja kísérni a végrehajtást. A Duna-régiós stratégia konkrét projektjeinek megvalósítása is hozzájárulhat az uniós források abszorpciójának javításához.

− Tavaly romlott Magyarországon a kohéziós és az egyéb EU-s pénzek felhasználásának aránya, hogyan lehetne ezen javítani?
− Szerencsére továbbra is élen járunk a kohéziós források felhasználásában, és minden lehetőség megvan arra, hogy ez így is maradjon. A 2014-ben kezdődő többéves költségvetési időszak keretszámaival kapcsolatban június legvégén kezdődik a vita, a kohéziós alap sorsa nagyon fontos magyar szempontból, ez azonban már az elnökség utáni időszak története lesz.

− Hogyan lendítette át a magyar elnökség Horvátország csatlakozási tárgyalásait?
− Március közepén az EB kemény kritikát fogalmazott meg az igazságszolgáltatásról és az alapvető jogokról szóló fejezetben, és úgy tűnt, hogy akár el is húzódhatnak a tárgyalások. Erre válaszul a horvát kormány a még teljesítetlen feltételekkel kapcsolatban kidolgozott egy roadmapet, miközben a magyar elnökség hatalmas erőfeszítéseket tett a háttérben. Számos tagország fogalmazott meg fenntartásokat, ezeket a horvát kormány a feltételek teljesítésével tudta eloszlatni. Kulcsmomentum volt az EB június eleji értékelése, ami lehetővé tette az elnökségnek, hogy június 30-ig befejezzük a tárgyalásokat.

− A nyugat-balkáni régió uniós csatlakozása milyen politikai és gazdasági előnyökkel jár Magyarországnak?
− Tőkét kovácsoltunk Magyarország számára a Nyugat-Balkánon, hiszen a horvát csatlakozás előmozdítása az egész régió számára azt üzente, hogy ha erőfeszítéseket tesznek és reformokat hajtanak végre, akkor van esély arra, hogy csatlakozzanak az EU-hoz. Magyarország továbbra is aktív jelenlétre törekszik a Nyugat-Balkánon, reményeink szerint idén végre Szerbia is megkapja a tagjelölti státust, ám ehhez jelentős erőfeszítéseket kell még tennie, de Magyarország hathatós támogatására számíthat. Ez a szerepvállalás természetesen segíti a magyar érdekérvényesítést a régióban.

− Sok kritikusa van a megfontoltan haladó EU-s döntéshozatalnak, az intenzív elnökségi félév után fogalmazódtak-e meg javaslatok, amivel ezt fel lehetne gyorsítani?
− A Lisszaboni Szerződés nyomán megváltozó intézményi hatalommegosztást úgy tudnám szemléltetni, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése lökést adott a biliárdasztalon lévő golyóknak, ahol a golyók a különböző uniós intézmények; minden golyó elindult valamerre, de még nem állt meg teljesen. Az új intézmények csak most álltak fel teljes mértékben, hiszen például a Catherine Ashton által vezetett Európai Külügyi Képviselet a spanyol és a belga elnökség idején nem működött még teljes erővel. Az új intézményi szereplők belépésével, valamint a kül- és biztonságpolitika elnökségi hatáskörből kikerülésével új szerepe lett az elnökségnek: az eddigieknél sokkal fontosabbá vált az intézmények közötti egyeztetések koordinálása. Mi egy olyan, újdonságnak számító modellt hoztunk létre, amiben nagyon hatékonyan mentek az informális egyeztetések, akár a tagállamok között, akár a tanács és parlament közötti horizontális viták. E modell precedensként szolgált majd a most következő elnökségek számára, így az ezzel járó felelősség is hatalmas volt. Az elnökség előtt emellett vállaltuk, hogy parlamentbarát módon próbáljuk végrehajtani feladatainkat. Meglátásom szerint amennyit egyszerűsödött a döntéshozatal az új uniós szerződéssel, annyit bonyolódott is a további egyeztetésekkel.

− Lesz-e valamilyen közös értékelése az elnökségnek, ahol valamilyen formában becsatornázzák a stábtagok véleményét is?
− Ez már gyakorlatilag folyamatban van; a kormány előterjesztése számba veszi az elnökség alatt elért eredményeket. Figyelmünk most már a nagy uniós dossziékban képviselendő magyar álláspontra is kiterjed. Ehhez hatástanulmányokat kell készíteni, és a tárcák közötti esetleges véleménykülönbségeket összehangolni. Az uniós elnökség mindenképpen megkönnyíti ezt a folyamatot, hiszen most már sokkal jobban átlátjuk a döntéshozatali folyamatot, a felhasználható informális és formális eszközöket és a tagállamok mozgásterét is. A jövő héttől ismét tagállamként működünk, amelynek az eddiginél sokkal világosabb lett az Európa-képe, és erre építve pragmatikusan, de remélhetőleg hatékonyabban próbáljuk majd a magyar érdekeket szolgálni, mint az elnökség előtt.

− Közel ezer stábtag szerzett kimerítő tapasztalatokat a legkülönbözőbb uniós ügyekből, most azonban az eddiginél kevesebb ilyen kérdéssel kell majd a magyar államapparátusnak foglalkoznia. Hogyan lehet megtartani majd ezt a szakembergárdát?
− A stábtagok nagy része továbbra is a minisztériumok kötelékében dolgozik. A tisztségviselők kisebb részének szerződése lejár az elnökség végével, de úgy tűnik, közülük is sokan tovább tudnak majd dolgozni. Nagyon fontos tapasztalatokat szereztek, és e felhalmozott tudás megtartását rendkívül fontosnak tartjuk, így mindent meg fogunk tenni, hogy továbbra is az államigazgatás közelében maradjanak.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK