Tovább emelték a magyar nyugdíjkorhatárt

Idén megint emelkedett a korhatár, januártól már csak 63,5 évesen lehet nyugdíjba vonulni - írja a Zoom.hu. Az átlagnyugdíj jelenleg havi nettó 124,3 ezer forint.
Domokos Erika, 2017. augusztus 26. szombat, 19:43
Fotó: Napi.hu

Az első félévben 17 ezerrel csökkent a nyugdíjasok és csaknem 30 ezerrel a korhatárt elért nyugdíjasok száma - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataiból, amit a Zoom.hu idézett. Ez annak az eredménye, hogy idén megint emelkedett a korhatár, januártól már csak 63,5 évesen lehet nyugdíjba vonulni. (A nyugdíjkorhatárt fokozatosan emelik a korábbi 62 évről 65 évre - az utóbbi 2022-ben lép életbe.)

A létszámcsökkenést tükrözik a nyugellátásokra fordított kiadások is: idén, az első hét hónapban 1822,4 milliárd forintot költött az állami Nyugdíjbiztosítási Alap, ami az éves 3151 milliárd forintos keret 57,8 százaléka - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbb kiadott jelentésében.

A nyugdíjakra fordított kiadások ugyanakkor 2,9 százalékkal emelkedtek, ami meghaladja az 1,6 százalékos év eleji nyugdíjemelés mértékét. Ennek magyarázata a nyugdíjak és nyugdíjasok cserélődése: a rendszerbe most belépők ellátása magasabb, mint a kiesők, azaz az elhunytak járadéka volt.

Az NGM adatait megerősítik az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság számai: az első félév végén 2 millió 21 ezer nyugdíjasnak utaltak átlagosan havi nettó 124,3 ezer forintot, míg fél évvel ezelőtt a 2 millió 38 ezer ellátott átlagosan 121,7 ezer forintot kapott - további részletek a portálon olvashatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2017.08.30 16:51

@lauda:
Ne kezdjük már elölről ezt a tipikus csúsztatást és terelést a kényes témáról!!!
A nyugdíjrendszerről beszélünk és annak egyensúlyáról. Elvben ugye ez egy külön fejezete a költségvetésnek, melynek önállóan kell egyensúlyban lennie!
Akkor már inkább beszélhetnél a manyupok okozta államadósságról, amivel vitatkozni nem fog a manyup-párti sem (én sem). Nagyjából 2500-3000 milliárd nominális adósságot jelentett. Valójában nem, mert az állam ténylegesen "csak állampapírt adott" a manyupba a tagok után. Azaz egy hosszútávú váltót, igérvényt, nem készpénzt. Adósságnak adósság, és kell utána kamatot, hozamot fizetni, de a piacon nem jelenik meg mint vásárló erő, azaz rövidtávú (15-20 éven belüli) hatása a gazdasági életre gyakorlatilag semmi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2017.08.30 07:58

@antitroll: Nem ezen kellett volna takarékoskodnia !!! Gyurcsánnyal 12 ezer milliárd forinttal megdobták a Magyar állam adósságot !! NA OTT LEHETETT VOLNA IGAZÁN SPÓROLNI !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.08.29 22:40

"A fideszes fröcsögőknek illő lenne tisztelettel adózni annak a faszinak, aki kevesebb mint egy évvel a választások előtt nem szavazatot vásárolt a nyugdíjasoktól"

Ez 100%-ig igaz! Okos intézkedés volt az ország érdekében! Bajnai rájött, biztos a bukás, most kell népszerűtlen intézkedést hozni. Le a kalappal előtte!

Hogy ezeket az intézkedéseket miért nem vonta vissza a Fidesz-kormány? Egyrészt mert a gazdasági racionalitás ezt diktálta, másrészt volt négy év arra, hogy az emberek ezt elfelejtsék és ha mégsem, lehet "elmúltnyolcévezni".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2017.08.29 19:12

@lauda:
Hát igen:
A Bajnai kormány 2009-ben megszüntette a 13. havi nyugdíjat. 2012-től kezdődően lépcsőzetes nyugdíjkorhatár emelést vezettek be 65 éves korig. Megváltoztatták a nyugdíj számításának szabályait, nem a nyugdíjasok előnyére.

Csak szólok, hogy a jelenlegi feki nyugdíjrendszer EBBŐL ÉL! Ennek köszönhető, hogy 2030-2035-ig talán stabil marad. A fideszes fröcsögőknek illő lenne tisztelettel adózni annak a faszinak, aki kevesebb mint egy évvel a választások előtt nem szavazatot vásárolt a nyugdíjasoktól. Ennyi vér nem volt előtte és most sincs egyik államférfinek, kormánynak sem a pucájában! Másrészt a nyugdíjrendszer változtatásával évi 100 milliárdos nagyságrendű megtakarítást ért el az államkasszában. Megtette azt, amit a következő kormánynak kellett volna.
Ha érdekel, hogy az akkori ellenzék mi mindennel vádolta ezért és mennyire fel volt háborodva akkor utána guglizol.
Arra azonban nem fogsz tudni válaszolni, hogy eme népnyúzó intézkedéseket miért nem csinálta azonnal vissza a 2/3-os fidesz kormány?!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.08.29 19:05

@rotaryfun:
Senki sem dolgoztat, te dolgozol ha akarsz, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Én pl nem szeretném kórházban leélni az életem végét, "szabadon", inkább dolgozok, de egészségesen.

Amúgy ha nem tetszik, írj Bajnainak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html