Tovább gyorsult az infláció

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint novemberben tovább gyorsult a hazai infláció.
NAPI, 2007. december 10. hétfő, 09:20
Fotó:

Az idén megszokott, sok ellenkező előjelű tényezőtől függő fogyasztói árak havi alakulása után a november már szinte unalmasnak tűnhet. A lapunk által megkérdezett elemzők szerint ugyanis az árindex jórészt azon múlik, hogy az élelmiszerárak felpörgött növekedéséből mennyi hatott még az utolsó őszi hónapban. A másik fő tényező pedig az üzemanyagárak alakulása volt, azok ugyanis hosszabb hezitálás után határozottan elindultak felfelé.

Összességében a Napi-konszenzus szerint a drágulás üteme éves szinten 7,0 százalék lehet, azaz a szeptemberi 6,4 és az októberi 6,7 százalék után tovább gyorsult. Ez a várakozás 0,5 százalékkal magasabb értéket takar, mint az októberi fogyasztói árszínvonal volt. (A Portfolio.hu pénteken publikált elemzői felmérése hasonlóan pesszimista, ott a konszenzus 7,1 százalék lett.)

A pontos adatot a KSH holnap publikálja.

Az élelmiszerárak augusztusban kezdődött emelkedésének mértékéről eltérőek a vélemények, sok múlik azon, hogy a szeptemberi 2,2 és az októberi 2,0 százalékos havi drágulás után mit produkál ez a szegmens. A pesszimisták közé tartozik Bebesy Dániel, a CIB elemzője, aki szerint még egy utolsó nagy hullám jöhet, emiatt a novemberi fogyasztói év/év árindexet 7,1 százalékra várja. Samu János, a Concorde makroelemzője szerint azonban az élelmiszereken belül nagyobb árnövekedés inkább csak bizonyos csoportokban várható, ezek közé tartozik a hús.

Novemberben gyorsan mentek fölfelé az üzemanyagárak, a többszöri emelést az olaj piaci árának emelkedése indokolta, azt ugyanis csak részben képes tompítani az erős szinten maradó forint. Nem voltak azonban a hónapban nagyobb extra hatások, így például a hatósági árak sem változtak. Egyre magasabbak az inflációs várakozások - mondta ugyanakkor Bartha Attila, a Kopint-Tárki kutatási igazgatója, aki szerint novemberben még akár a szolgáltatásoknál is lehetett egy kis növekedés.

HOZZÁSZÓLÁSOK