Trágyaszag: hatalmas blöffnek ült fel az államtitkár

Kiderült, hogy a Miniszterelnökség által okolt Óbaroki Kerti Vasút Kft. nem is létezik, heccből találták ki a szervezetet.
Szöllősi Fanni, 2019. szeptember 5. csütörtök, 13:40
Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

Tegnap benyújtott levelében Orbán Balázs államtitkár magyarázatot adott az augusztus elején Budapesten érezhető trágyaszag eredetére. Válaszából kiderül, hogy "az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott".

Azonban, az Átlátszó szerint az Óbaroki Kerti Vasút Kft. nem létező cég, és még Bodomér nevű település sem található a térképen. Azokat Egres Béla találta ki, aki a portál szerint sportot űz abból, hogy heccelőként beugrik az ilyen történetekbe. A férfi egy - a bíróság.hu nyilvántartása szerint - nem létező szervezet, a Jövő Generációja Egyesület vezetője, aki arról híres, hogy különböző politikai pártok, cégek és csoportok nevében nyilatkozik anélkül, hogy az érintettek tudnának róla. Több akciója is volt már, amelyekkel sikerült megvezetnie a komplett médiát és különböző intézményeket.

A kitalált céget egyébként már jóval korábban is megnevezték a bűz okának, de a büdaörs.info oldalon megjelent téves leleplező cikket le is törölték.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon a Pesti és a Fejér Megyei Kormányhivatal pontosan hol folytatott vizsgálatot az ügyben, de mindenesetre arról is biztosítottak, hogy gyakoribbak lesznek a helyszíni ellenőrzések.

Frissítés:
A hvg megkereste a Miniszterelnökséget a rejtéllyel kapcsolatban, válaszukban megírták, hogy azonnali belső vizsgálatot indítanak az ügyben, aminek személyügyi következményei is lehetnek a Kormányhivatalban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sgl, 2019.09.05 13:38

Na végre valami szellemes pofán vágás!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html