Új vezér a Microsoft nagyvállalati üzletágának élén

Mától Ferencz Gyula tölti be az üzletági vezető pozícióját.
NAPI, 2010. július 2. péntek, 11:04

Mától Ferencz Gyula tölti be a Microsoft nagyvállalati üzletágának vezető pozícióját. Ferencz 1994-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar Informatikai szakának elvégzése után vehette át diplomáját, 2001-ben ugyanitt pedig MBA képzést végzett.

Az új üzletágvezető 1997-ben csatlakozott a Microsoft Magyarország csapatához, két évig konzulensként szerzett tapasztalatokat, majd öt éven át konzultációs vezetőként már a szakterület irányítása közben mélyítette tovább ismereteit. Több mint másfél évig dolgozott a Microsoft müncheni közép-kelet-európai központjában, ahol a régió szolgáltatási üzletágának napi működését irányította. 2005 óta ismét Magyarországon, a nagyvállalati szolgáltatások csapatának vezetőjeként folytatta pályáját - a terület az elmúlt években megháromszorozta bevételeit és létszámát. Ebben az időszakban kulcsfontosságú üzleti szerződések kidolgozásában vett részt, kiépítette a nagyvállalati szegmens szolgáltatási üzletágának önálló kereskedelmi csapatát, emellett több olyan tehetséget nevelt ki, akik ma a Microsoft anyavállalatánál, vagy a regionális központban töltenek be jelentős pozíciókat.

HOZZÁSZÓLÁSOK