Újabb hárommilliárdot kapott Lázár - elfogyott tartalék

A kormány mai határozatával újabb 3,2 milliárd forintot kapott a Lázár János vezette Miniszterelnökség „dologi kiadásokra” a költségvetés általános tartalékából. Indoklás nincs, a Miniszterelnökség hallgat.
Papp Zsolt, 2014. május 13. kedd, 18:51
Fotó: Napi.hu

A kormány első féléveben elkölthető kerete a mai döntéssel kiürült, a következő másfél hónapban szűk 2,7 milliárd forintból kell kijönni, miközben eddig 42 milliárdot költöttek el.

A Miniszterelnökség "dologi kiadásokra" 3,166 milliárd forintot kap a költségvetés általános tartalékából - olvasható a mai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A jogszabályhoz a kabinet - egyre gyakoribb szokásának megfelelően - semmilyen magyarázatot sem fűzött, így a pénzt Lázár János elvileg  a wc-papírtól az irodabútoron, tanulmányokon keresztül az atomreaktorig bármire költheti. A határozatok szövegének minimalizálása feltehetőleg az átláthatóság csökkentését is szolgálja. Dologi kiadásnak számít minden olyan kiadás, amely nem közvetlen személyi kiadás, vagyis nem bér vagy kapcsolódó közteher. Legutóbb épp egy hónapja kapott "hasonló célokra" a Miniszterelnökség 2 milliárd forintot - akkor is, most is feltettük a kérdést a Kormányzati Információs Központnak a kiadási előirányzat célját, a választ azóta is várjuk.

Eddig a legnagyobb kiadás 10,1 milliárd forint két tankönyvkiadó cég megvásárlására ment el a tartalékból, ezt követi nagyságrendben a Miniszterelnökség 3,2, illetve 2 milliárd forintos dologi kiadása. A Miniszterelnökség összesen eddig 6,7 milliárd forintot kapott a tartalékból 2014-ben.

Hasonlóan nem lehet tudni, hogy a Lázár vezette - ma még csupán - kvázi minisztérium milyen beruházásra költött még februárban 800 millió forintot. Ezeket a pénzeket a hivatal a költségvetés tartalékából (a kormányzati rendkívüli intézkedések sorról) kapja. A 2014-es tartalékot 113 milliárd forinttal nyitotta meg a parlament, amelyből a mai napig már 42,5 milliárd forintot felhasznált a kormány - ami a 2000-es években a kormányok egész évi költése volt. Ráadásul az államháztartási törvény szerint a tartalék 40 százalékát lehet csak az első félévben lehet elkölteni, magyarán július elsejéig már csak 2,7 milliárd forintos kerete maradt a kormánynak - legalábbis a Napi.hu számításai szerint, ugyanis a tartalék alakulásáról sem a kormány, sem az azt közvetlenül kezelő NGM nem ad folyamatos tájékoztatást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homerosz, 2014.05.14 15:13

a szektások zsebe feneketlen... gdp 1,5%-át kitevő mnyp pénzt, ami az emberek nettó béréből került befizetésre, most a szektás férgek tolvaolják el, nap mint nap...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbbajobbb, 2014.05.14 11:56

..az elmúlt 4 évben mennyi volt a költségvetési hiány ?:...ja ,több kérdésem nincs ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2014.05.13 22:21

Ej Istenem, de megcsavargatnám azt a nagy orrát !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2014.05.13 22:16

Lézernél csak Rogántóninak van undorítóbb, tenyérbemászó pofája.
Legalább háromnegyede megy zsebbe ilyen-olyan cégeken keresztül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2014.05.13 21:34

@RonaGyuri:

a jóisten pénze sem elég neki és családjának
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html