Újabb komoly kritikát kapott hazánk

A Transparency International (TI) hétfőn közzétett tanulmánya szerint lesújtó korrupció elleni küzdelem eredménye a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban, Magyarország továbbra is a külföldi vesztegetés elleni egyezményét korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik, és már harmadik éve nem javít a helyezésén.
MTI, 2015. augusztus 24. hétfő, 15:38

A szervezet hétfői közleménye szerint tizenegyedik alkalommal vizsgálták, hogy a kormányok hogyan hajtják végre a külföldi befektetések korrupcióját felszámolni hivatott OECD-egyezményt. Az eredmény továbbra is lesújtó: a korábbi évekhez hasonlóan, idén is mindössze négy ország - az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság és Svájc - alkalmazza következetesen és szigorúan az egyezmény rendelkezéseit. Az OECD-egyezmény végrehajtásában élenjáró négy ország 2011 és 2014 között 215 büntetőeljárást folytatott le a külföldi befektetések során vesztegető vállalatokkal szemben és 59 új eljárást indított ugyanebben az időszakban. Ezzel szemben az egyezményben részes további 37 országban mindössze 93 nyomozás indult és ezek közül is csak harmincat sikerült lezárni az elmúlt négy évben.

Az OECD-egyezményt aláíró kormányok fele az elmúlt 16 évben nem volt képes megakadályozni azt, hogy a saját országukban működő vállalatok vesztegetéssel szerezzenek külföldi üzleteket, vagy korrumpálják a külföldi közbeszerzéseket.

Komoly hiányosságok itthon

A tanulmány Magyarországra vonatkozó fejezete rámutat: a jogszabályok nem zárják ki a bűnüldözés politikai befolyásolásának lehetőségét. Megkérdőjelezhető a vesztegetések üldözésében kulcsszerepet játszó rendőrség és ügyészség szakmai függetlensége. A legfőbb ügyész meghatározó befolyást tud gyakorolni a nyomozásokra, szinte korlátlanul utasíthatja a beosztott ügyészeket és bármely ügyet magához vonhat vagy átszignálhat más ügyészre. Mindezt tetézi, hogy a parlamenti képviselők kétharmada által megválasztott legfőbb ügyész, a kilencéves mandátumának elteltét, illetve a 70. életévének a betöltését követően is mindaddig hivatalban marad, amíg az utódját, szintén kétharmados többséggel, meg nem választják. Vagyis a parlamenti képviselők egyharmada, blokkoló kisebbségként, az új legfőbb ügyész megválasztásának a megakadályozásával, az idők végezetéig hivatalban tarthatja a legfőbb ügyészt.

A tanulmány megállapítása szerint a közérdekű bejelentők tényleges védelmének a hiánya tovább rontja a magyarországi korrupció elleni küzdelem hatékonyságát. A TI Magyarország hiába tiltakozott már 2013-ban az elégtelen bejelentővédelmi szabályok miatt, a kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket. Emiatt azok a polgárok, akik korrupcióra vonatkozó bejelentést tesznek, vagy nyilvánosságra hozzák az általuk észlelt korrupciós ügyet, nem számíthatnak arra, hogy az állam megvédi őket. Ehelyett megtorlás, sőt, akár hatósági vegzálás lehet az osztályrészük. Bár a kormány, a korrupció elleni program idén februárban vitára bocsátott tervezetében vállalta a közérdekű bejelentők védelmének a megerősítését, a végleges korrupció elleni stratégia már nem számolt ezzel a lehetőséggel.

A közlemény idézi Ligeti Miklóst, a TI Magyarország jogi igazgatóját, aki elmondta: bár Magyarország az elsők között írta alá az OECD külföldi vesztegetés elleni egyezményét, ez az elmúlt 15 évben mégsem segített a korrupció megfékezésében. Hozzátette: a tanulmány szerint a magyarországi bűnüldözés évek óta egyetlen komoly nemzetközi vesztegetési ügyet sem tudott feltárni. Áttörést az hozhatna, ha a kormány, a hazai civilek és a nemzetközi szervezetek ajánlásait megfogadva, valós védelmet nyújtana a közérdekű bejelentőknek és garantálná a nyomozások befolyásmentességét - vélekedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.08.26 08:43

@lomb:

Bizony, covil szervezet is csak az, amelyet az Állam annak elfogad.

Tessék példát venni a Nagy Oroszoroszágról.

Civil is az, akit az Állam annak tart.

Ha tíz ember létrehoz egy egyesületet - erre még, érthetetlen okokból ma is lehetősége van - és bejegyzik a bíróságon, akkor az már civil szerveződés.

Ezen változtatni kell.

Először meg kellene kérni a Belügyminisztérium engedélyét és minden alapító erkölcsi bizonyítványát, az alapító okiratot csak a belügy jogászai írhatnák és az így létrejövő egyesületet bármikor megszüntethetné a belügy, ha nem tetszik a tevékenysége.

Kivéve azokat a szervezeteket, amelyeket a Nemzeti EgyPárt Legnemzetibb Kormánya keresztényi módon sajátjakánt kezel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.08.26 08:39

@hunorti: Soha.

Nemzeti Államunkban Minden a Helyén Van.

MIndenki Független és Átlátható.

Micsoda otromba gyanusítgatások.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

monica_schuster, 2015.08.26 07:10

@ptiszai:

érdekes lépés lenne, ha az EU a kifizetés előtt a cégek könyvelését is megvizsgálná, akik a számlákat adják, de azt A-Z-ig.
Továbbá vajon miért is csödöl be annyi épitkezési vállalkozás?
A nagy megmarad - minden okot felhasználva a nem fizetés érdekében, a kicsi cég meg tönkre megy.
Szép napot/Monica
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.08.24 20:06

. Megkérdőjelezhető a vesztegetések üldözésében kulcsszerepet játszó rendőrség és ügyészség szakmai függetlensége...


..pwersze-persze ,blablablablabla ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszai, 2015.08.24 16:37

@lomb: "az ámerikai támadás "
Te jó ég.
Mert nálunk nincs korrupció a kormánynál.
Mészáros, Simicska,Nyerges,Pintér, Tiborcz, Gerencsi,Vajna, Széles és társaihoz ömlik azaállami lóvé, munkák tenderek nélkül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html