Újabb pereket vesztett az állam Strasbourgban

Újabb esetekben ítélt meg állami kártérítést magyaroknak az Emberi Jogok Európai Bírósága - közölték kedden Strasbourgban, a testület székhelyén.
MTI, 2013. november 5. kedd, 20:53

Az egyik esetben egy szolnoki lakos panaszának adott helyet a bíróság. Az 1947-ben született illető azért perelte be a magyar államot, mert előzetes letartóztatása alatt túlzsúfolt börtönben tartották 2006 szeptemberétől 2008 októberéig. A bíróság embertelen és megalázó bánásmód miatt 12000 euró kártérítést és 2000 euró költségtérítést ítélt meg neki az Európai Emberi Jogi Konvenció 3. cikkére hivatkozva.

A másik esetben a végkielégítése egy részének 98 százalékos megadóztatása miatt fordult a bírósághoz egy budapesti minisztériumi alkalmazott, akit 2011. július 28-án, 30 évi munka után elbocsátottak, és a végkielégítéséből 2,4 millió forintot ezen a szinten adóztattak meg. A nem jogerős ítéletben 11000 euró kártérítést és 6000 euró költségtérítést ítélt meg neki a bíróság a konvenció első jegyzőkönyvének első, a tulajdonjog sérthetetlenségét kimondó cikkére alapozva.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2013.11.06 09:41

@Abbe: Ez gondolatbűn volt, tehát nagyon is büntetendő!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2013.11.06 09:22

@Blama: Nem kifejezetten neki szántam, csak régi dolgokon elmélkedtem...
Kis srác korunkban a szomszédban lakó barátommal szemet vetettünk a másik szomszéd kertjében termő rebarbarára. Mindenféle eszközt igénybe vettünk, hogy a művelet sikeres legyen. Aztán az öreg Sándor szomszéd szerencsénkre megakadályozta a beszerzést-frissen volt permetezve a kertje-így megúsztunk egy gyomorrontást...Viszont az utólagos törvénykezés lehetősége miatt engem most el lehetne ítélni pl. lopásért... A barátomat a dolog már nem érintené, mert sajnos távozott az örök vadászmezőkre...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.11.06 08:57

@Abbe: Az írása első része bizonyára Azazello kollégának szól....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2013.11.06 08:47

Már egy első évfolyamos joghallgatónak is tudnia kell, hogy amit csináltak az törvénytelen-bármekkora többség is áll a Messiás mögött.A római jog sem volt visszamenőleges hatályú. Pedig ott nem volt demokrácia...
Csak a várt hatást nem érték el, ugyanis egy árva híradás nem volt arról, hogy a "pofátlan" végkielégítéseket vissza tudták volna szerezni. De jó ez így, mert elég sok ellenséget szereztek maguknak. Viszont az is igaz, hogy a kisember, ha büntetlenül belerúghat a hatalomba, gondolkodás nélkül megteszi..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.11.06 08:09

Egyre nagyobb összegeket ítélnek meg.

Régebben a 3-4000 euro volt az átlag, most annak a többszöröse.

Nagy az infláció!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html