Újabb százmilliókkal támogatják a roma önkormányzatot

Több mint másfél milliárd forintos tartozása ellenére tovább finanszírozná a kormány a Országos Roma Önkormányzatot, sőt további százmilliókra – a romnet.hu portál szerint legalább félmilliárd forintra – számíthat a szervezet - idéz a Nol.hu.
MTI, 2016. június 4. szombat, 09:36

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője május elején jelentette be, megállapodtak a roma önkormányzattal, amelytől a Farkas Flórián elnöksége alatt indult Híd a munka világába program szabálytalan költései miatt 1,6 milliárd forintot követelnek vissza. Az egyezség értelmében az ORÖ 12 havi részletfizetésre kapott lehetőséget, de úgy, hogy az első 11 hónapban csak havi ötmillió forintot kell törlesztenie, majd a futamidő végén egy összegben másfél milliárdot - olvasható a portálon.

Tényi István, a notórius feljelentő a sajtóban megjelent információk alapján azt feltételezi, hogy az ORÖ nem akarja visszafizetni a tartozását, mivel a költségvetésében e célra egy fillért sem állított be. Az ügyészségen tett bejelentésében azt a kérdést is felteszi, miért finanszírozza tovább a kormány a szervezetet, miután kiderült, hogy az említett program keretében semmilyen munkát nem végeztek. Szerinte az ORÖ további finanszírozása felveti a hivatali visszaélés bűntett, sőt a költségvetési csalás gyanúját is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ptiszai, 2016.06.05 09:19

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2016.06.05 07:40

Huvelykmutyi legalabb gondol a fajtajara. A nyuggerek mellett ok a fidesz nagy szavazoi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2016.06.04 11:13

@pastorius:

az átfogó kérdés egyszerű
miért nem működik az állam????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2016.06.04 11:12

a másik nem kevésbé fontos kérdés...
miért van még farkas flórián szabadlábion? és miért nincs ellene és trs-i ellen eljárás?
és miért élősködhet még mindig rajtunk, mint kormánybiztos?
miért van az, hogy ma Mo-on senki semmilyen felelősséggel nem tartozik a ellopott. elpocsékolt, rosszul, hanyagul elköltött pénzekért?
miért nem végzi az rendőrség, az ügyészség a munkáját?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

_Jhony, 2016.06.04 10:32

Kellenek a romák szavazatai a fideszre! Farkas Flóri szállítja őket, csak adjatok még pénzt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html