Az új szakasz elkészültével teljes és egységes főút jött létre 100 kilométer hosszan, Szeged és Baja között, valamint összeér a két város közötti kerékpárút is.

A mórahalmi elkerülő út és a megyehatár közötti 15,7 kilométeres szakaszon 11,5 tonnás burkolatmegerősítés és szélesítés történt. A korábbi kedvezőtlen útvezetés javításaként ívkorrekciókat hajtottak végre, hogy megszűnjenek az eddigi sebességkorlátozások. Ennek köszönhetően az autósok 90 km/óra sebességgel, biztonságban közlekedhetnek a 2×1 sávos főúton.

A projekt keretében három szintbeni, balra kanyarodó sávval ellátott csomópont épült át az ásotthalmi, az öttömösi elágazásnál és az ásotthalmi benzinkútnál, valamint megtörtént a Gátsori csatorna átereszének rekonstrukciója is. A lakosság érdekeit szem előtt tartva kiépült a hiányzó kerékpárúti szakasz Ásotthalom és a megyehatár között. Megújult az út környezete, helyreállították a vízelvezető rendszert, a buszmegállók burkolatát.

A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában hazai és uniós forrásból valósult meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végezte nettó 6 milliárd forint értékben.

A kép illusztráció; forrás: Shitterstock