Újra kell gondolni az egyházfinanszírozási rendszert

Az egyházfinanszírozási rendszert újra kell gondolni, mert a személyi jövedelemadó (szja) egyszázalékos felajánlásához és az annak évenként változó kiegészítéséhez kötött rendszer nem nyújt stabil, kiegyensúlyozott és tervezhető gazdálkodást az egyház számára monsta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek.
Napi.hu, 2013. december 29. vasárnap, 10:03
Fotó: Napi.hu

Véleménye szerint erre már csak azért is szükség van, mert a kormány célja, hogy a személyi jövedelemadót csökkentse, ami szűkülő lehetőséget adna a későbbiekben az egyháznak.

Bölcskei nagy előrelépésként értékelte, hogy az eddigieknél nagyságrenddel több jut az egyházi közgyűjtemények támogatására a 2014-es költségvetésben, így elérték a hasonló állami intézményekkel összehasonlítva az egyenlő finanszírozást. Ugyancsak emelkedett az egyházi épületek rekonstrukciós kerete, a kistelepüléseken dolgozó lelkészek jövedelmének állami kiegészítését pedig nagy segítségként értékelte. Az egyházi szociális intézmények finanszírozását kiegyensúlyozottnak mondta, ami a református nevelőszülői hálózat bővítését is lehetővé teszi.

A református egyház elkészítette a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra az általános fejlesztési koncepcióját, amelyet a kormányzatnak át is adtak, valamint örvendetesnek tartja, hogy lesz olyan fejezet, amely az egyházaknak lehetőséget ad az EU-pályázatokra. A célok között szerepel az intézmények energetikai korszerűsítése, valamint a vallási turizmus fellendítése.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Juzek, 2013.12.29 16:39

Úgy is van! Vegyük el és adjuk oda Balogh úr alapítványának, amiből a beteg gyerekek gyógyítása helyett még egy villát épít.
A mentőautót, meg repülőre cserélje le.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.12.29 14:39

Tényleg újra kell gondolni.

Én pl. másokkal együtt úgy gondolom: egyetlen állami fillért sem kell és szabad adni az egyházaknak.

Tartsák fenn magukat a híveik adományából.

Az egyházaknak az iskolákból teljesen ki kell vonulniuk, az állami és helyi, illetve önszerveződő közösségi feladat.

Az egyházi iskolák többszörös támogatás sem tartható.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ftlonger, 2013.12.29 13:42

@csoda-szar-vas: látom mindenki látja a lényeget----A BIBLIA JÉZUSÁVAL az összes egyház szembemegy...a magukat kereszténynek nevezők pedig hiteltelenné teszik az egészet.....szerintem.

persze sok-sok sebből véreznek:-

--internet korában már nem titok, hogy mussolini pénzén mit és hol vettek
-hogyan ölték a konkurenciát, hogy a családok a pápaságot megtartsák.
-beavatkozás a politikába
-a pedofil és még ettől is undorítóbb szexuális aberrációik
- hol is parkolnak,milyen részvényekben, társaságokban a vatikán pénzei?


SZEGÉNYSÉGET PRÉDIKÁLNAK ÉS LIMOKKAL JÁRNAK, BIBOROSOK SZÉZEZER EURÓKAT NYÚLNAK LE...STB...elég a maygar példákat megnézni..persze azóta is kuus van róla

--- A VÉDIKUS MEGTALÁLT VAGY 2 TUCAT EVANGÉLIUM VAJON MIÉRT KERÜLT ANNO KISELEJTEZÉSRE????????

STB-STB....


3 KATOLIKUS EGYHÁZ FUNDAMENTUMAI KÖRBERÖHÖGIK EGYMÁST....GYÓNÁS PAPNÁL-EGYÜTTESEN. ....ÁLDOZÁS....BŰN ...STB A BULI IGAZÁN EGYMÁS KIÁTKOZÁSA VOLT ANNO....AMI A SOK-SOK MEGÉGETÉST ÉS BŰNCÉDULÁT CSAK RÖHEJTÁRGYÁVÁ TETTE----"HITELEEGYHÁZAK""""-JAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

birkanép és a kolomp meg a félelemben tartás.....fújjjjjjjjjjjjjjjjjj
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csoda-szar-vas, 2013.12.29 12:35

Valami félreértés van itt.
1. Az egyházak ingyenes kortesmédiák a jelenlegi hatalom számára!
2. Az egyházakat nem vizsgálhatja a NAV. A legtutibb pénzmosoda kishazánkban.
3. A legátfogóbb listájuk van a mobilizálható választókról, akik a lelküket ajánlották "istennek". (az egyházukon keresztül)

Bölcskei uram foglalkozzon a fasiszta prédikátoraival (elsősorban), ne a köz pénzével! Én megmondtam!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2013.12.29 12:12

@ABCY: "Mára már az egyházak 100%-a HITELTELENNÉ vált!!!"

Egyetertek, ezert is szuntetnem meg az allami penzek pumpalasat az egyhazakba. Tartsak el magukat, adomanyokbol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html