Újra kell szervezni az egészségügyi fejlesztésekre szétosztott uniós források felhasználását, mert a beruházások jó része átgondolatlan - mondta a Népszabadságnak Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. A kormány ezért átnézi a 2007-2013 között, a hazai egészségügyben felhasználható összeg elköltését. Ahol lehetőség van rá, ott újraosztanák a forrásokat - tette hozzá Pesti. A folyamat el is indult, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már 18 pályázó panaszának adott helyt: az egészségügyi intézmények vagy nem nyertek a benyújtott dokumentációval, vagy csak csökkentett költségvetéssel támogatták a fejlesztéseiket. A lap felhozza példának egy NFÜ pályázat esetét, ahol tizenhárom pályázó panaszát fogadta el Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter. A Népszabadság felteszi a kérdést: miként történhetett az, hogy ugyanaz az irányító hatóság pár hét különbséggel támogathatónak tart korábban elutasított, szakmailag indokolatlannak mondott fejlesztéseket, illetve a panaszokkal jóváhagyott pályázatokra honnan vesznek el forrásokat. Egyik lehetőség a hétszáz kiemelt nagyprojekt, amelyeket átvizsgált a tárca. Az ezekről készült tájékoztatót a kormány megtárgyalta, azt elfogadta, ugyanakkor kérte a minisztériumot, hogy a jelentésben szereplő projektet esetén kezdje meg a további egyeztetéseket - tudta meg a lap a szaktárcától. Ezek alapján elképzelhető, hogy lesz olyan visszahívott fejlesztés, amely megteremti a panaszok következményének forrását.