Elszállt a hiány - hozzá kell nyúlni a 2021-es költségvetéshez?

Idén 7-9 százalék között lehet a GDP-arányos államháztartási hiány, jövőre már elindulhat a konszolidáció - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Kossuth rádióban.
Domokos László, 2020. augusztus 25. kedd, 10:30
Fotó: Napi.hu

További gazdaságvédelmi kiadásokra lesz szükség, így 2020 egészére a korábban előre jelzettnél magasabb államháztartási hiánnyal számol a kormány. A folyamat nem magyar specifikum, az EU mind a 27 tagállama visszaeséssel és az államháztartási hiány növekedésével számol 2020-ra. Például Csehországban 9, Szlovákiában pedig több mint 8 százalékos deficit várható.

Az államtitkár becslései szerint az idei második félévben a gazdasági védekezésre mintegy 500 milliárd forintot fordítanak, az egészségügyi védekezésre az államtitkár számításai szerint ugyanakkor a korábbinál kisebb összegű kiadás várható. Minden védőeszköz megvan ugyanis és több infrastrukturális fejlesztés is történt. SA magyar helyzet függ attól is, hogy mi történik Európában - tette hozzá Banai az MTI beszámolója szerint.

A magyar gazdaság az idei első félévben zsugorodott ugyan, de ez csekélyebb mértékű volt, mint az uniós átlag. A költségvetésnek kellett finanszírozni az egészségügyi és a gazdasági védekezést is. Jövőre azonban már elindulhat a konszolidáció.

Egyelőre bizonytalan, hogy hozzá kell-e nyúlni a 2021-es költségvetéshez - ez függ a megbetegedések számától és az exportpiacok járványügyi helyzetétől. A PM folyamatosan elemzi a körülményeket. A kormány kész arra, hogy ezekre megfelelően reagáljon - derült ki az államtitkár szavaiból.

A jövő évi költségvetésben 4 százalék feletti növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol a kabinet.

Elszoktunk ezektől a magas számoktól

- mondta az idei magasabb hiány kapcsán Banai. Az utóbbi években eddig rendre a 3 százalékos uniós limit alatt volt a GDP-arányos költségvetési hiány. Emellett az uniós országok között Magyarország volt az egyetlen, amely 2011 óta minden évben, évről évre csökkenteni tudta a GDP-arányos államadósságot.

Most egy különleges helyzet van, száz éve nem volt ilyen egészségügyi járványhelyzet és tíz éve nem volt ilyen gazdasági válság, ez a gazdasági folyamatok minden aspektusára rányomja a bélyegét. A járvány első hulláma után elmondható, hogy a védekezés Magyarországon sikeres volt - a nemzetközi adatok ezt mutatják - ttete hozzá az államtitkár.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2020.08.25 10:53

csakhogy a többi ország jobban állt és kisebb a hiányuk, és nincsenek ezek az országok teleszórva az erdélyi fejedelem hobbiából és az oligarcha építésből létrehozott örökre ráfizetéses beruházásokból, mint a stadionok, kínai vasút, kastélyok, mészáros-tiborcz szállodák, tankok, repülők, rakéták, egykulcsos adó, 27% szja, ebből már nincs felemelkedés,lassan örülünk, ha a 2000-s szintet ujra elérjük. bravo 2/3
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html