Varga: idén már nem lehet gond

A Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás szempontjából a jövő évi hiány lehet az igazi kérdés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 A Lényeg című műsorában vasárnap.
MTI, 2013. május 12. vasárnap, 21:15
Fotó: Napi.hu

Úgy fogalmazott: az idei költségvetési hiánnyal nem lehet gond, hiszen minimális intézkedéssel 3 százalék alatt lehet tartani a bruttó hazai termékhez viszonyított hiányszintet. A 2014. évi deficit lehet az igazi kérdés - tette hozzá.

A gazdasági tárca vezetője szerint az Európai Bizottság továbbra is kettős mércét alkalmaz. "Miért van az, hogy egyes országoknak lehetővé teszik azt, hogy egy vagy két év múlva teljesítsék a 3 százalék alatti hiányt, Magyarországtól pedig ezt azonnal elvárják?" - tette fel a kérdést.

Varga Mihály jelezte, hogy folyamatos egyeztetés zajlik a magyar kormány és Brüsszel között. A pénteken bejelentett költségvetési kiigazítással kapcsolatosan elmondta: arról a kormány már döntött, és tájékoztatni fogja az Európai Bizottságot, amely értékelni fogja az intézkedéseket.

A miniszter emlékeztetett: az Európai Bizottság május végén készíti el azt a javaslatot, amelyet az európai gazdasági és pénzügyminiszterek Ecofin tanácsa júniusban megvitat, és amely alapján döntenek a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás esetleges megszüntetéséről.

Magyarország ellen az EU tagállamai közül a leghosszabb ideje, 2004 óta van érvényben túlzottdeficit-eljárás. Az eljárás megszüntetésének feltétele, hogy a tagország bizonyítsa, fenntartható módon, azaz két évre előre 3 százalék alatt képes tartani GDP-arányos államháztartási hiányát.

HOZZÁSZÓLÁSOK