Vége a balatoni nyárnak

Rosszkor jött a rossz idő a hazai szállodák számára. Az utóbbi időben egyre inkább a belföldi turizmusra építő hoteleket a háztartások romló anyagi helyzete mellett az is hátrányosan érinti, hogy nehézkesen megy a váltás az üdülési csekkről a SZÉP-kártyára – állítják a Napi Gazdaság Online által megkérdezett szakértők.
Ádám Viktor, 2011. július 30. szombat, 10:02
Fotó: Napi.hu

Van, aki lemondja korábban lefoglalt szállását, sokan pedig a tervezettnél korábban indulnak haza - így jellemezhető az újra rosszul alakuló nyári szezon a hazai tóparti üdülőhelyeken a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint. Erdei János hozzáteszi: a szállásadók helyzetét az is nehezíti, hogy a belföldi turisták jellemzően az utolsó pillanatra hagyják a foglalást, akciós, lastminute-ajánlatokra vadászva.

A szövetségnek pontos adatai még nincsenek júliusra, ám felmérései alapján az biztos, hogy a május-június rosszul alakult, a rendre hétvégenként érkező hidegfrontok miatt. Ez a hajó nem ment el teljesen - bizakodik az elnök -, egy szép vénasszonyok nyara még hozhat némi többletforgalmat.

A KSH legfrissebb statisztikáján is látszik, hogy a májusi forgalom sem volt az igazi. (A júniusi adatok még nem állnak rendelkezésre.) A Balatoni üdülőkörzetben 79,9 ezer vendég 246,6 ezer vendégéjszakát töltött el, ami rendre 18 és 14 százalékos csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest.

Kattintson a grafikonra a nagyításhoz!

Az idei nyár rámegy erre a kéthetes rossz időre - fogalmaz tömören Nagy Jenő, a balatonfüredi Marina és Annabella hotelek igazgatója, aki szerint ez a szezon szinte biztosan rosszabb lesz a tavalyinál, a forgalom akár 10-20 százalékkal is csökkenhet. Tapasztalatai szerint előfordul, de nem tömegesen, hogy korábban hazaindulnak a vendégek. A külföldiek jellemzően kitartanak, a magyarok pedig igyekeznek későbbre áttenni a foglalást, a kedvezőbb időjárás reményében.

Marad a növekedési terveinél a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. idei marketingtervében országos szinten a belföldi vendégéjszakák 2,7 százalékos növekedését tűzte ki célul. A balatoni régióban éves szinten átlagosan 5 százalékos belföldi vendégéjszaka-szám növekedést vár a társaság - tájékoztatta lapunkat Horváth Gergely vezérigazgató. Hozzátette: az MT az éves marketingterv elkészítését követően csak akkor vizsgálja felül prognózisait, ha erre jelentős oka van (pl. természeti katasztrófa bekövetkezésekor), ám ilyen körülményről társaságnak jelenleg nincsen tudomása.

Annyira nem veszélyes a helyzet, a forgalom a tervezettnél 10-15 százalékkal gyengébb, vagyis nagyjából úgy állunk, ahogyan tavaly ilyenkor - kommentálja a helyzetet Wossala György, a négycsillagos balatonalmádi Ramada Hotel tulajdonosa, aki szerint a rendezvények és a wellnessrészleg programjai sikeresen mérséklik a kereslet fékeződését.

Hozzátette: ritkán, de előfordul, hogy nagyon rossz idő esetén egy-egy vendég a tervezettnél korábban hazaindul, de meglepően kevesen mondják le a lefoglalt szállásukat, ráadásul sokan csak elhalasztják az utazást. Az elsősorban konferenciahotelként működő szálloda tulajdonosa azt reméli, hogy a céges és konferencia-forgalom ősszel erősebb lesz a tavalyinál. Minderre már vannak biztató jelek, a január és június erős volt, és jól néz ki az őszi megrendelésállomány is. Ami az év egészét illeti, Wossala szerint a forgalom kismértékben még az utolsó békeév, vagyis a 2008-as esztendő szintje alatt maradhat.

SZÉP-pofont kapott a belföldi turizmus
Félő, hogy az üdülési csekk túl gyors kivezetése és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) vártnál lassabb elterjedése is fékezi a belföldi idegenforgalom fejlődését - osztja meg aggodalmait Erdei, aki komoly kétségeinek adott hangot annak kapcsán, hogy teljesülhet-e a Magyar Turizmus Zrt. által idénre prognosztizált növekedés.
Nagy Jenő becslése szerint az, hogy a váltás ilyen nehézkes, akár 30 százalékos visszaesést is eredményezhet a belföldi idegenforgalomban.
Annak megválaszolására, hogy a SZÉP kártya bevezetése hogyan áll, illetve a váltás milyen hatásokkal járhat a belföldi idegenforgalomra, a Nemzetgazdasági Minisztérium az illetékes, de cikkünk szombat délelőtti kiadásáig nem kaptunk választ a szaktárcától.

A kedvezőtlen időjárás főleg azoknak a vízparti szállodáknak jelent roppant nagy veszteséget, amelyek nem rendelkeznek beltéri wellnessrészleggel. Hasonló okok miatt már eddig is a szálláshely-szektor veszteseinek számító panziók és magánszállások érezhetik meg leginkább a kereslet csökkenését - mondja Erdei János.

Fotó: Ádám Viktor

Hasonlóan látja a helyzetet Nagy Jenő is, aki szerint azok a szállók, amelyekben vannak melegvizű medencék vagy wellness-szolgáltatás, könnyebben veszik a rossz idő jelentette akadályt, ám a háromcsillagos hotelek ennek hiányában jobban megszenvedik az esős, hűvös napokat. A szintén háromcsillagos Annabellában és Marinában programokat szerveznek, vetítésekkel, animátorokkal igyekeznek lekötni legalább a gyerekeket.

A hazai turizmust persze nem csak a rossz idő és a cafeteria-mizéria sújtja, hanem - ahogyan a belföldi keresletre építő ágazatok jó részét - a háztartások fogyasztásának csökkenése, részben a magas svájcifrank-árfolyam miatti törlesztőrészlet-növekedéssel összefüggésben. Az utóbbi időben elkezdtünk a belföldi turizmusra építeni, de a családoknak elfogyott a pénzük - fogalmaz Nagy Jenő. A szállodaigazgató szerint vagy egyáltalán nem jönnek, vagy a korábbi egy hét helyett csak rövidebb ideig, három-négy napig maradnak a hazai utazók. Akinek pedig van pénze, az a tengerpartot választja, ahol jóval kisebb az esély a rossz időre.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

z55rt98s, 2011.07.31 00:54

Bevallom, régóta irígykedve figyelem a stockholmi időjárást...
Tegnap odébbgörgettem a térképen: Irak 50 °C!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Apuci60, 2011.07.30 17:14

A rossz idő miatt nem lehet senkit sem szidni, azonban azon érdemes elgondolkodni, hogy a rengeteg szabadtéri program (mert nagyon sok van, szerencsére) hogyan tehető vízállóvá...és hogyan lehet a belső, nem vízparti településeket helyzetbe hozni, hogy elinduljanak a turisták... hogyan lehetne megoldani, hogy apuka azért sörözhessen is... erre a belső települések programjainak megközelítésére és a köztudatba adására is jóval nagyobb gondot kell fordítani, hisz olyan kíváncsiak a turisták, mutassunk valamit, adjuk meg a lehetőséget..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2011.07.30 15:12

@homer: "Ma már igen meggondoljuk mire és mennyit költsünk". Ez a kijelentés biztosan elhangzott ezelőtt 30 évvel is, az viszont nem , hogy "vajon fél év múlva is lesz-e munkám??" Mert ha akkor valaki nem volt ultratrehány, vagy nem verte meg a főnökét, az biztos munkára, ergo biztos bérre- ami általában azért ha szerény mértékben is,s de évről évre emelkedett - így azután előre tervezhető jövőre számíthatott.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homer, 2011.07.30 13:33

@kisutca: 30 éve is így volt. mindössze annyi változott, hogy akkor a fekete-fehér TV is luxus volt, autó volt vagy 5 az egész utcában, a banánért 3 órát kellett sorban állni, stb. stb. stb... Őn úgy vagyok vele, hogy aki siratja a múltat, az bármikor megteheti, hogy ugyanazt az életszínvonalat felveszi 2-3 hónapra, és meglátjuk, hogy utána vajon használ-e még olyan mondatot, mint "Ma már igen meggondoljuk mire és mennyit költsünk".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kisutca, 2011.07.30 13:06

Sajnos a bérek nem emelkednek,és a megélhetés igen drága.Ma már igen meggondoljuk mire és mennyit költsünk.Akinek iskolás gyermeke van az már júniusban elkezdi gyűjtögetni a pénzt az iskola kezdésre.Így az üdülés csak álom marad!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html