A Magyar Bankszövetség még nem látta a tervezetet - közölték a szervezetnél az MTI érdeklődésére. A garancia iránt a bankszövetség szerint lesz érdeklődés, ha feltételei megfelelőek lesznek, vagyis olyan minőségű lesz, hogy valóban lehetővé teszi a bankok számára külföldi források bevonását. Szakértők korábban úgy vélekedtek, hogy a garancia segíthet a hitelhez jutásban, azonban korántsem biztos, hogy a kockázati felárat enyhíti, tekintve, hogy az állam és a bankok minősítése alig különbözik. A bankmentő csomagként ismert - a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló - törvényt tavaly decemberben fogadta el a parlament. A törvény szerint a kormány 600 milliárd forintot különít el az IMF-hitelből, amiből 300 milliárd forintot a hitelintézetek tőkéjének felemelésére, 300 milliárd forintot pedig garanciavállalásra lehet felhasználni. Az utóbbi célra felhasználható keret azonban az összeg többszöri felhasználása miatt 1500 milliárd forint is lehet. A garancia lehetőségével a törvény szerint azok a hitelintézetek élhetnek, amelyek még nem tőkehiányosak, s a garanciavállalást az MNB elnöke és a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke együttesen javasolja. A garancia azon hitelszerződésre vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra vonatkozik, amelyek lejárata legalább 3 hónap és legfeljebb 5 év, és a kötelezettség a törvény hatályba lépését követően, de legfeljebb 2009. december 31-ig keletkezik euróban, svájci frankban vagy forintban. Az 1.500 milliárd forint összegű kötelezettségből 1.050 milliárd forint 3 év lejáratig, 450 milliárd forint 5 év lejáratig vállalható. A garanciáért díjat kell fizetni, s az igénybe vevő hitelintézetnél a vezető állású személyek munkabérét, díjazását és jutalmazását korlátozzák. A csomag tőkeemelésre felhasználható részét március végéig lehet igénybe venni, de a szigorú feltételek miatt nem valószínű, hogy lesz rá jelentkező. A tőkeemelésre egyébként nemcsak a hitelintézet kérelmére kerülhet sor, hanem az állam önhatalmúlag is elrendelheti, ha valamely hitelintézet 20 munkanapon túl, a mérlegfőösszeg 5 százalékát meghaladó mértékben veszi igénybe az MNB likviditási hitelét, szavatoló tőkéje nem éri el a tőkekövetelmény 50 százalékát, ha a vállalt állami garancia alapján kifizetés történik, és azt a hitelintézet 30 napon belül nem téríti meg az államnak, vagy a hitelintézet fizetésképtelensége a hazai pénzügyi rendszer működésében súlyos károkat okozna. Kérelemre történő tőkeemelés esetén az állam egyebek mellett tagot delegálna a hitelintézet igazgatóságába és felügyelő bizottságába, továbbá korlátoznák a vezető állású személyek juttatásait.