Visszaestek a beruházások is

A vártnál kevésbé, de visszaesett a nemzetgazdasági beruházások volumene az elmúlt év utolsó negyedében, bár a harmadik negyedévhez képest nem volt csökkenés. A mezőgazdaság felfelé húzta az átlagot, a gép- és építési beruházások pedig lefelé.
NAPI Online, 2009. február 27. péntek, 09:53
Fotó:

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2008-ban - az előzetes számítások alapján - 3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva - jelentette a KSH. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4791,5 milliárd forint volt. Ezen belül a negyedik negyedévben 1835,2 milliárd forintot költöttek beruházásra, ami az egy évvel korábbinál 3,2 volt kisebb, a harmadik negyedévinél pedig - a szezonálisan kiigazított indexek alapján - 0,1 százalékkal magasabb volt.
Az építési beruházások az év egészét tekintve 6,8 százalékkal csökkentek, míg a gép- és berendezés-beruházások 2,7 százalékkal emelkedtek, míg az utolsó negyedben rendre 0,9 és 5,8 százalék volt a mínusz.

2008-ban a nagyobb súlyt képviselő szállítás, raktározás, posta és távközlésben 6 százalékkal maradtak el a beruházások. A visszaesés főleg a 2008. I. negyedévi autópálya-építés és egyéb útépítések csökkenésével függ össze, amelyben az egy évvel korábbi igen magas bázis is szerepet játszott. A feldolgozóipar beruházásai 3,6 százalékkal estek vissza. E nemzetgazdasági ágon belül legnagyobb mértékben a gumitermék-, az élelmiszer-, az ital-, a dohány- és a járműgyártás beruházásai maradtak el az előző évitől. A legnagyobb súlyt képviselő - a lakásberuházásokat is tartalmazó - ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban 1,5 százalékkal mérséklődtek a beruházások.
A közepes és kis súlyú nemzetgazdasági ágak közül a legnagyobb visszaesés a bányászat (47,6 százalék), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (28,1 százalék), az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (15,7 százalék), valamint az oktatás (13,8 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt.
A korábbi csökkenő tendenciával szemben a mezőgazdaságban 24,4 százalékkal növekedtek a beruházások. A kereskedelem, javítás ágban 7,3 százalékkal emelkedett a beruházások volumene, amelyben a nagy áruházláncok beruházásai voltak jelentősek. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 10,9 százalékos növekedéséhez a kisebb szállodák épületeinek felújítása, bővítése járult hozzá.

Az év utolsó negyedében a gép- és berendezésberuházások 5,8 százalékkal csökkentek, míg az építési beruházások 0,9 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A nagy súlyt képviselő ágazatok közül 2 százalék körüli csökkenés figyelhető meg az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (2,4 százalék), a feldolgozóipar (2,1 százalék), valamint a szállítás, raktározás, posta és távközlés (1,9 százalék) nemzetgazdasági ágakban. A közepes és kis súlyú nemzetgazdasági ágak közül a legnagyobb mértékű csökkenés a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (25 százalék), az oktatás (12,9 százalék), az egészségügyi, szociális ellátás (9,6 százalék), továbbá az egyéb közösségi, személyi szolgáltatásban (7,6 százalék) jelentkezett. A mezőgazdasági beruházások volumene 21,7 százalékkal emelkedett, ami a beruházásokat elősegítő támogatások növekvő mértékével magyarázható.

HOZZÁSZÓLÁSOK