A bulizók mentik meg a magyar szállodákat?

Ha az évet nem is teszi rendbe, a szállodások arcára mindenképpen mosolyt csalhat az év végi forgalom alakulása, ami a legtöbb helyen már karácsonytól kezdve kedvező képet mutat.
Körtési Zsolt, 2010. december 28. kedd, 12:20
Fotó:

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint idén is eredményt hoz, hogy a hotelszakma már évekkel ezelőtt megkezdte a családok számára is vonzó programkínálatok összeállítását. Így a korábban holt szezonnak számító karácsonykor - főként vidéken - már ekkortájt is szépen teltek a házak. A szilveszter pedig a tavalyinál is erőteljesebb forgalomemelkedést hoz, miközben különösen a Nyugat-Dunántúlon jó hír, hogy Ausztriában január hatodika is ünnepnap - így onnan sokan a nagy bulizás után, január 2-tól érkeznek Magyarországra. Pesten pedig hazánk európai uniós elnöksége ígér erős félévet a magasabb kategóriájú házak számára.

Karácsony időszaka a nagyobb csoportok ismételt megjelenésével a fővárosban - például a margitszigeti szállodákban - valamivel jobb volt, mint tavaly, míg a vidéki wellness- és gyógyszállóknál sokkal erősebb a foglaltság - elemez Deák Imre, a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatója. A szilveszter Budapesten egyértelműen jobb lesz, mint tavaly - ez a szállásadók mellett a vendéglátó részlegek számára is komoly forgalmat jelent, ráadásul (átmeneti) munkaerő-felvételt tesz lehetővé. A vezérigazgató 2011-ben is némi növekedést vár, szintén megemlítve, hogy az EU-elnökség kapcsán a szakma nagy része még csak a reményeit tudja megfogalmazni.

Pados Tibor, a Hotel InterContinental Budapest marketingmenedzsere elmondta: karácsony táján a szállodában - a többi budapesti üzleti szállodához hasonlóan - viszonylag alacsony volt a foglaltság, amihez a Nyugat-Európában tapasztalható ítéletidő miatt megbénult légi közlekedés is hozzájárult - a foglalások egy részét lemondták. Szilveszterre azonban itt is majdnem telt ház várható, míg az éjféli eseményt is magában foglaló partin - ahol magyar vendégek is szép számmal képviseltetik magukat - teljes lesz a foglaltság.

Karácsonykor 85, szilveszterre 100 százalékos foglaltságot regisztráltak a Ramada Resort Aquaworld Budapest hotelben. Pfandler Katalin vezérigazgató szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy a szálloda új játszóháza és az Aquaworld az egész család számára kikapcsolódást ígér. Szilveszterkor a ház minden szintjén másfajta programmal szólítják meg a többféle nemzetiséget (magyar, szlovák, cseh, lengyel, szlovén) és korosztályt képviselő vendégsereget.

Minden várakozást felülmúló, 70 százalékos karácsonyi, telt házas szilveszteri január 6-ig tartó 70 százalék feletti telítettségről beszél Géher Zoltán, a júniusban nyílt budapesti Continental Hotel Zara igazgatója. Karácsonykor a főként görög és finn csoportok mellett például angol, német és olasz egyéni vendégek érkeztek hozzájuk - utóbbiak eléréséhez a hagyományos utazási irodai kapcsolatok mellett már az internetes vendégcsalogatás legmodernebb formáit is alkalmazzák.

Karácsonykor jó forgalomról, tegnaptól pedig telt házról számol be Czimondor Nándor, a zalakarosi MenDan Hotel igazgatója. A szakember szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy már régóta erőteljesen a magyar vendégekre és a családosokra koncentrálnak. Míg tavaly néhány szobájuk megmaradt, idén már egy hónappal ezelőtt kitehették a szilveszteri telt ház táblát, miközben az osztrák ünnepeknek köszönhetően január másodikától is jelentős külföldi vendégforgalomra számíthatnak. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy miközben a vendégszám megtartása, növelése kulcsfontosságú, a túlkínálat miatt igen komoly, a nyereséget rontó árverseny alakult ki a piacon. Szerinte kitörési pont lehet, ha a környező országokban a korábbinál is nagyobb idegenforgalmi marketingaktivitást fejtene ki Magyarország.

A tavalyihoz hasonló, valamivel 50 százalék feletti karácsonyi forgalom után szilveszterre már telt házzal számolnak a bükfürdői Hotel Caramellben. Birkás László igazgató szerint idén, a naptár kedvező alakulásának is köszönhetően, a tavalyi két éjszaka helyett a vendégek többsége három éjszakára foglalta le szállását. Az is örömteli, hogy a vendégkör zömét adó magyar és a megszokott osztrák, német, svájci utazók mellett egyre erőteljesebb érdeklődés mutatkozik irántuk a cseh és a szlovák vendégek részéről.

HOZZÁSZÓLÁSOK