A filmipar viszi sikerre Magyarországot?

Augusztus végéig 3 milliárd forint támogatásban részesült a magyar filmipar a vállalati filmfinanszírozási struktúrán keresztül, összesen 19,4 milliárd forinttal segítették a magyarországi vállalatok új filmek létrejöttét.
Ádám János, 2009. szeptember 9. szerda, 20:11
Fotó:

A hazai cégek ugyan már évek óta élhetnek ezzel az adóoptimalizálós lehetőséggel, a 16 százalékos hozamot biztosító eszköz azonban még mindig egy kevésbé ismert megoldás a piacon - derült ki a Concorde FilmAlap és az Ernst & Young által közösen szervezett Első Magyar Filmfinanszírozási Konferencián.

A konstrukció keretében a cégek fizetendő társasági adójuk 70 százalékáig nyújthatnak filmtámogatást, melyet idén 16 százalékos, 2010-től már 19 százalékos hozammal írhatnak le adóalapjukból. A filmgyártók költségeik 20 százalékára igényelhetnek támogatást. Erről bővebben itt olvashat.

Amikor először, 1998-ban Magyarországon jártam, nem volt infrastruktúra, nem voltak szakemberek a filmkészítéshez - mondta Howard Ellis, többek között a Christmas Carol és az Eragon producere. Azóta hatalmas változások történtek a magyar filmiparban és minden feltétel adott már a színvonalas produkciók megvalósításához. Tavaly nagy visszaesés volt Hollywoodban, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt, de Magyarországon tovább szárnyalt a filmipar - tette hozzá.

Egyre jobban pang Amerikában a filmkészítés, míg a régióban, így Magyarországon is - köszönhetően a 20 százalékos adókedvezménynek -, egyre feljebb kapaszkodik ez az iparág - mondta a világhírű Zsigmond Vilmos, az etyeki Korda Stúdióban tartott konferencián, aminek területén 2004-ben még orosz katonai rakétabázis volt.

Néhány éve a régióban utolsó helyen kullogtunk az infrastruktúrát és a költségeket illetően, ma a térség legolcsóbb országának, Romániának az árszínvonalát tudjuk nyújtani az adókedvezménynek köszönhetően, és Csehország fejlett technikai környezetéhez hasonló körülményeket biztosítunk a filmeseknek - mondta Radnai Károly, az Ernst&Young szakembere, aki személyesen is részt vett a törvény megalkotásában.

Az Unió ugyan felfüggesztette egy időre a támogatási rendszert, de az egy éve lezárult tárgyalások után 2013 év végéig megkapta Magyarország az engedélyt. A határidő lejártakor lesz egy felülvizsgálat, de szinte biztosra vehető, hogy az EU továbbra is engedélyezni fogja a támogatást - mondta Elek András, a Filmiroda osztályvezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK