Magyarországon tavaly 53 ezer új autót értékesítettek, ami 18 százalékos növekedés jelent az elő évhez képest, s ezzel a gyarapodással az unió tagjai közül az első helyet szerezte meg Magyarország - ismertette a PwC Magyarország Kft. felmérését, Rátosi Róbert. A PwC autóipari munkacsoportjának menedzsere azonban felhívta a figyelmet, hogy ez a növekedés valójában a rendkívül alacsony, 46 ezres bázisnak köszönhető. (Szlovákiában 70 ezer, Csehországban pedig 174 ezer új autó talált gazdára tavaly).

Ötvenhat év alatt cserélődik le a magyarországi személyautó-állomány, ha az eladott új autók száma évi ötvenezer marad - mondta Rátosi, aki azt is megjegyezte: ha évente 120-150 ezer új autót sikerülne értékesíteni, akkor is 20-25 év alatt cserélődne le a hárommilliós állomány. Ha az eladott autók száma elérné ezt a szintet, még akkor sem növekedne az állomány száma. Magyarországon száz lakosra 30, Szlovákiában 31, Csehországban 43, Lengyelországban 45 autó jut - tette hozzá a menedzser.

A márkák között az Opel vezetett 7100 eladással, amit a Skoda és a Ford követett.(Európában a Kia és a Hyundai tudott növekedni).  Rátosi arra is felhvívta a figyelmet, hogy az említett 53 ezer autó eladását torzítja az úgynevezett reexport, vagyis amikor a kereskedő ugyan behozza Magyarországra az autót, itt forgalomba is helyezi, de később mégis kivonja a forgalomból, és nem  Magyarországon, hanem egy másik ország piacán értékesítik. Ez körülbelül hét-nyolc ezer autót jelentett tavaly, vagyis az 53 ezer 15 százalékát.

Az autók átlagos ára 4,4 millió forint volt, és az értékesített járművek egyharmadát alapfelszereltséggel adták el - tette hozzá Rátosi, aki azt is hozzátette, hogy az említett autó értéksítéseknek "köszönhetően" tavaly tovább, több mint 12 évre nőtt a járművek átlagos életkora.

Deák László, a PwC adóosztályának igazgatója pedig arról számolt be, hogy a regisztrációs adó 2012. januári csökkentése alapvetően nem okozott érezhető változást az új autók árában. A regisztrációs adó csökkenése azonban fellendítette a használt autó behozatalt, ami a 2011-es 31 ezer után, tavaly 53 ezerre nőtt.

Ilyen mértékű növekedés még nem volt. Gablini Gábor, üzeletemeber elmondta, hogy felhívták a kormányzat figyelmét a regisztrációs adó ilyen hatással lehet a roncsautók behozatalára. Egy egészséges, kontrolást használt autó importra Gablini szerint is szükség van. Azonban a kontrollálatlanul behozott használt autó a hárommiliós járműparot értékeli le - tette hozzá Gablini.

A kereskedők ugyan megszabadultak a bolti kiskereskedelmi adó terhétől, de ennek hatását némiképp ellensúlyozza a helyi iparűzési adó rendszerében az eladott áruk beszerzési értékének korlátozott levonhatósága 2013-ban. Nagyobb aggodalmat okozott a válaszadó kereskedők körében a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése, amely várakozásaik szerint átlagosan körülbelül 2,8 millió forintos többletterhet eredményezhet éves szinten.

A készpénzes vásárlás továbbra is dominál a vásárlók körében,a felmérésben részt vevő kereskedők árbevételének 65 százaléka származott ebből a körből. A kereskedők többsége nem vár fellendülést az új autók értékesítésében. A válaszadók átlagosan 56 ezer új autó forgalomba helyezést jósolnak 2013-ra.