A vállalkozások az évtized eleje óta egyre több hitelt vettek fel devizában, a 2008-as csúcson 4000 milliárd forint értékben, mely az összes hitel 60 százalékát jelentette. Az utóbb időben ugyan csökkent az új devizahitelek aránya, ám még ma is a fennálló hitelek 52-56 százalékát az ilyen kölcsönök teszik ki. A gyengülő forint bár kedvez az exportőröknek, sok esetben negatív hatást gyakorolhat a vállalkozások pénzügyi helyzetére, amit az is jelez, hogy az idei év első 8 hónapjában több csődeljárás indult, mint a teljes 2008-as évben. A magyar kkv szektor ráadásul nem igazán állít elő exportképes termékeket, a 800 ezer vállalkozásból csak mintegy 5 ezer képes az exportpiacokon megjelenni, a teljes szektor a GDP felét sem állítja elő, és a kivitelből 27,8 százalékban részesedik csupán, így a kis és középvállalkozások számára még inkább negatív az összkép. A hitelbiztosító szerint míg az első negyedév során a kkv-k 40 százaléka szembesült partnerei fizetési problémáival, a második negyedév során már minden második cég elmondhatta ezt magáról. Nem meglepő tehát, hogy a vállalat által kínált hitelbiztosítási és követeléskezelési konstrukciók iránt 20 százalékkal emelkedett a kereslet.