Az utóbbit, az időszakos munkáltatói adományokat már tavaly is előszeretettel alkalmazták a cégek, hiszen több mint 140 millió forinttal támogatták így dolgozóikat, ami a tapasztalataink szerint kiváló motivációs eszköz is egyben - idézi a közlemény Nagy Csabát, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját.

Idén a munkáltatói befizetésekre vonatkozó cafeteria jogszabályok változása újabb kihívás elé állította a pénztárakat, azonban a vállalatoknak a rendszeres hozzájárulás mellett továbbra is lehetőségük van arra, hogy munkáltatói adományokkal támogassák dolgozóik öngondoskodását.

Idén az adományok különösen népszerűek lehetnek a cégek körében, mivel az ilyen befizetések után a munkáltatót nem terheli adó és járulékfizetési kötelezettség - véli az ügyvezető.

Az OTP Öngondoskodási index legfrissebb eredményei alapján a magyarok 73 százaléka szerint kizárólag az állam feladata, hogy gondoskodjon az egyén időskori anyagi biztonságáról. Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt azoknak az aránya, akik még mindig csak az állami nyugdíjra támaszkodnának. Az OTP Nyugdíjpénztár szakértője szerint a munkáltatóknak is kulcsszerepük van abban, hogy ez a tendencia megforduljon.

Annak ellenére, hogy az aktív keresőknek közel 70 százaléka úgy véli, a nyugdíja nem lesz elegendő az időskori kiadásainak fedezéséhez, csupán 17 százalékuk fektet nyugdíjcélú megtakarításokba. A kutatásból az is kiderült, a munkavállalók 66 százaléka azt tervezi, hogy a jelenlegi életszínvonalának fenntartása érdekében nyugdíjas korában is dolgozni fog.