Áttervezik a flottavásárlásokat

Piaci becslések szerint a magyarországi utakon mintegy 35 ezer gépkocsi fut valamilyen céges flotta tagjaként.
Novák Csaba, 2009. március 2. hétfő, 10:31
Fotó:

A Napi Gazdaság cikke.

A gazdasági helyzet általános romlása jelentős élénkülést hozott a flottakezelés piacán, a kiszervezés lehetősége iránt egyre több vállalat érdeklődik - mondta el a Napinak a mintegy tízezres flottaállományt kezelő LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója. Jókuti Gábor szerint a társaság már meglévő partnerei a válság hatására növekvő számban kérik a tanácsadók segítségét a flottaköltségek további optimalizálására is.

A Ford éves értékesítésének több mint felét adják a flottaeladások, amelyek harmadát operatív lízing konstrukcióban értékesítik - mondta Varga Zsombor, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. pr- és kommunikációs igazgatója. A társaság tapasztalatai szerint a flottavásárló cégek az elmúlt hónapokban kivárnak: kitolják a tender-kiírást, a megnyert tenderek esetén a rendelést, illetve már meglévő flottáknál a járműpótlást. Az elmúlt hat hónap után ugyanakkor most mintha mozdulni látszana a piac: egyre több cég indítja el a rendeléseket, felismerve, hogy a készlettisztulások után jelentősen emelkedni fog az autók ára.

A Porsche Hungária eladásaiban a flották tavaly 39,7 százalékos részt képviseltek, ezek a gépjárművek 70-80 százalékban finanszírozásban keltek el - mondta Érsek-Csanádi László, a társaság közületi és nagybani értékesítési igazgatója. Az elmúlt hónapokban érezhetően lelassult a flottaértékesítés. Azok a cégek, amelyek nem függesztik fel teljesen a vásárlást, egyértelműen a költségtakarékosság irányába mozdulnak: csökkentik a flották darabszámát, a járműveket pedig alacsonyabb kategóriákból igyekeznek beszerezni. Ennek köszönhetően a vállalatnál az idei évre jelentős, 20 százalékot meghaladó visszaesésre számítanak a flottaértékesítés terén, ugyanakkor a finanszírozás aránya várakozásaik szerint még tovább nőni fog.

Tavaly majdnem minden második járművét valamilyen vállalatnak adta el a Peugeot Hungária, ezen belül az értékesített autók ötöde került finanszírozási konstrukcióban flottakezelésbe. Seres László vállalati értékesítési menedzser tájékoztatása szerint a jövőben az értékesítés hajtóereje lehet a céges értékesítés, januárjában ugyanis már az értékesítés 60 százalékát tette ki ez a szegmens.

HOZZÁSZÓLÁSOK