Jelenleg a mintegy 4,4 millió magyarországi lakásra 3,1 millió lakásbiztosítás jut, így az otthonok 70-72 százaléka védett. A többi visegrádi országban ez az arány nem haladja meg az 50 százalékot.

Csakhogy a magyar családok közül nagyon kevesen számolnak utána, hogy például egy, a lakás teljes megsemmisülését okozó tűz esetén kapott összeg fedezné-e egy új otthon megteremtését és az odaveszett ingóságok beszerzését. Még aki a megfelelő biztosítási összegre kötötte biztosítását, az idő múlásával ritkán tartja karban annak értékét, nem feltétlenül módosítja nagyobb felújítás esetén vagy amikor módosul a lakásban élők köre, például gyermek születik, vagy éppen elköltözik otthonról.

A lakosság csupán 30 százaléka tudja, hogy mit is jelent a biztosítási összeg, holott egy kárrendezésnél döntő fontosságú, hogy a lakás mekkora összegre van biztosítva - mondta Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

A cég megbízásából az NRC Marketingkutató által végzett reprezentatív kutatás alapján a lakásbiztosítással rendelkezők 62 százaléka válaszolta, hogy az elmúlt években végzett jelentős beruházást a lakásával kapcsolatban. Eközben azonban a biztosítási érték aktualizálása a háttérbe szorul. A válaszadók rangsorolták a lakással kapcsolatos teendők fontosságát: míg a lakásbiztosítás megléte az egyik legfontosabbnak számít (51 százalék nagyon odafigyel rá), annak aktualizálására már jóval kevesebben figyelnek oda, sőt a lakásukat felújítók több mint ötöde válaszolta azt, hogy még sohasem nézte át lakásbiztosítását, mióta megkötötte. Holott a statisztika alapján arra van esélyünk, hogy legalább ötévente lesz olyan kárunk, amelyet kifizet a biztosítónk.

Két példa az aktualizálásra a Groupama Biztosító számításai alapján:

1.) Konyhafelújítás, ahol 1 millió forint értékben építenek be konyhabútort és háztartási gépeket:

  • egy 35 éve épült Budapest IV. kerületi, 65 négyzetméteres panellakásnál a negyedéves biztosítási díj 260 forinttal emelkedne,
  • egy 5 éve épült martonvásárhelyi 110 négyzetméteres, tégla építésű, kívülről szigetelt családi háznál a negyedéves biztosítási díj 190 forinttal emelkedne.

2.) 400 ezer forint értékű műszaki cikk (tévé, mobil, laptop) vásárlása:

  • a Budapest IV. kerületi, 65 négyzetméteres panellakásnál a negyedéves biztosítási díj 240 forinttal emelkedne,
  • a martonvásárhelyi családi háznál a negyedéves biztosítási díj 130 forinttal emelkedne.

Fotó forrása: Pixabay.com.