Bejelentést tett a Beva

A Befektető-védelmi Alap (Beva) bejelentése szerint az alap 15 éves futamidejű, változó kamatozású kötvénykibocsátást hajtott végre.
Napi.hu, 2015. október 8. csütörtök, 18:43
Fotó: Napi.hu

A 2030/A sorozatú kötvények kamata a 2015. október 7-től 2016. január 6-ig tartó kamatfizetési időszakra évi 2,95 százalék - hangzik a bejelentés.

A Beva tahát kötvénykibocsátásból finanszírozza az MNB-től még július elején felvett 110 milliárd forintnyi, 3 hónapos áthidaló kölcsönét. A kölcsönből 88 milliárd forintot fordított az alap a fiktív Quaestor-kötvényesek kártalanítására, a fennmaradó részt pedig a Buda-Cash és a Hungária ügyfelei kapják meg - írta a portfolio.hu.

Várhatóan a kötvénytörlesztéshez igazítják majd a díjfizetési rendszert az alapnál. A Beva 2014-es beszámolójában is kalkulált azzal a lehetőséggel, hogy az éves tagdíj megállapításához szükséges díjkulcs mostani 0,45 ezrelékes mértékét a törvényi maximumra, 3 ezrelékre emelné. Emellett az alap májusban rendkívüli befizetést rendelt el a tagoktól (bankoktól, brókercégektől és befektetési alapkezelőktől), ami közel 1,3 milliárdos bevételt jelentett 2015-re a hasonló összegű tagdíjbevételek mellett.

Jövő január 1-től módosul a Beva kártalanítási szabályzata is: a korábbi 20 ezer eurós összeghatár helyett 100 ezer eurónak megfelelő forintösszegig kártalanít majd a Beva, azonban a már jól ismert kártalanítási összeghatárok maradnak: 1 millió forint alatt 100 százalék, 1 millió forint felett pedig 1 millió és az afeletti rész 90 százaléka.

HOZZÁSZÓLÁSOK