Beragadt a magyar sörpiac

Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége az MTI-vel pénteken.
Szabó Dániel, 2018. december 7. péntek, 13:31
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A közleményben Kántor Sándor, a szövetség igazgatója elmondta: 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, és az előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonlóan, vagy néhány százalékkal afelett alakul majd a forgalom az idén. A hazai, 120 millió korsó feletti éves mennyiség túlnyomó többsége továbbra is magyarországi sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan igénybe véve a meglévő gyártókapacitásokat.

A csapolt sörök a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, hasonlóan a 2017-es évhez.

A Magyar Sörgyártók Szövetségét 1992-ban alapították. Tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a három magyarországi gyár 1700 dolgozót foglalkoztat. Pártoló tagja a Carlsberg Hungary Kft. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).

HOZZÁSZÓLÁSOK