Biciklivel is elérhető lesz a Balaton Budapestről

A Budapest-Balaton kerékpárút tervezése is szerepel abban a tenderben, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írt ki 400 millió forintos keretösszegben.
Németh Géza, 2016. augusztus 22. hétfő, 19:24

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent meghívásos eljárás az ország egész területét jelöli meg a tervezett kerékpárutak helyének, de példálózva felsorol azért néhány fontosabb szakaszt, megjegyezve, hogy van ahol csak aktualizálni kell a meglévő terveket.

A keretmegállapodás érinti a balatoni bringakör déli- és északi parti részét is, az előbbi 85,3, míg az utóbbi 61,1 kilométeres. A Budapest-Balaton kerékpárút Pest megyei szakasza 23,3, míg a Fejér megyei szakasza 32,4 kilométer hosszúságú. Szerepel a listán a EuroVelo 6 kerékpárút Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyei szakasza 54,9, továbbá a Pest megyei szakasza 11,8 kilométerrel. A Győr-Pannonhalma közötti kerékpárút 15 kilométer hosszú lesz.

Nem jelentkezhet a tenderre az, akinek az elmúlt 3 évből nincs legalább egy 20 kilométer hosszú kerékpárút tervezési referenciája. A tenderre szeptember 20-ig lehet pályázni. Az értékelésnél 50 súlyszámmal szerepel a tervezők tapsztalata és ugyanennyivel az ár is.

A tervezés finanszírozási forrása részben hazai, továbbá az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP), a Településfejlesztési Operatív Program (TOP), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), továbbá a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP).

HOZZÁSZÓLÁSOK