Komoly drágulás jöhet - megszólalt a bajba került magyar milliárdos

Ha a szolnoki gyár elesik, akkor az akár 20 százalékos áremelkedést is hozhat a magyar műtrágyapiacon - mondta Bige László az Agrárszektor.hu-nak.
Domokos László, 2019. július 24. szerda, 12:00
Fotó: Napi.hu

Tudom, hogy ítélkezési szünet van - amely június 15-től augusztus 20-ig tart -, de sürgősségi eljárást kértem a kénsavgyár ügyében a bíróságtól. Kétszázötven ember várja az újraindítást. Köztük van olyan, aki már 40 éve dolgozik itt - mondta Bige László a gyár tulajdonosa a portálnak.

Az utolsó hírek szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fellebbezett az ellen a a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése ellen, amely alapján újraindíthatta volna gyárát a Bige Holding Kft., így tovább nyúlik az ügy, miközben a leállított üzem elveszti piacait.

Így a milliárdos-üzletember második hónapja fizeti az emberek munkabérét, miközben áll a gyár, szállítási kötelezettségeinek pedig nem tud eleget tenni. Csak a veszteséget termeli.

A szolnoki gyárban készülnek ugyanis a Genezis műtrágyák, az üzem éves kapacitása 140 ezer tonna. Az üzem a komplex - foszfort és káliumot, illetve nyomelemeket is tartalmazó - műtrágyák gyártásában és kereskedelmében játszik szerepet.

A katasztrófavédelem két, május végi határozatában környezetkárosításra hivatkozva megtiltotta, illetve felfüggesztette a szolnoki kénsavüzem működését. Az ezután indult perben a bíróság köztes végzésként helyben hagyta a vállalat igényét az azonnali végrehajtás megszüntetéséről.

A szolnoki gyárat korábban működtető Tiszamenti Vegyiműveket (TVM) 1997-ben a Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. privatizálta, majd 2004-ben beolvadással megszűnt, azóta Bige Holding Kft.-ként működik tovább.

A mostani jogi procedúra a gyár körül néhány hete kezdődött, a Bige László miliárdos nagyvállalkozó érdekeltségi körébe tartozó szolnoki vegyi üzem ügyében, miután a katasztrófavédelem felfüggesztette a gyár működését, hiányosságokra hivatkozva. A hatóság szerint szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak. Emiatt a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hatósági jogkörében eljárva tiltotta meg az üzem működését. A katasztrófavédelem akkori, a gyár működésének felfüggesztésére irányuló határozata alapján a szolnoki üzem akár 90 napig is zárva maradhatott volna.

Bige László - aki a 2019-es becslés szerint 170 milliárd forint vagyonnal az ötödik leggazdagabb magyar - nemcsak a szolnoki üzem, hanem a péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa is. A nagyvállalkozó a szolnoki üzem működésének felfüggesztése mögött egy nyilatkozatában "oligarchikus maffiatámadást" sejtett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lordofearth, 2019.07.24 18:20

@zappara:
Egy hatalmas Like neked :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.07.24 18:05

mindenesetre Bige helyében nem ülnék a rendőrautó hátsó ülésére
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.07.24 17:26

@dalia7:
Orbán annyira hülye mindenhez, hogy ezen ne csodálkozzunk. Beteg agy, beteg terv. Majd jön helyette kínai vagy afrikai vállalkozó :) Vagy a mindenhez értő Mészaros átveszi eme gyárat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dalia7, 2019.07.24 16:16

Azt már előre gondoltam, hogy nélküle nagyon sz@r lesz mindenkinek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html