A Napi Gazdaság cikke


Mivel az idén mégis az eddigi mezőgazdasági támogatási rendszert (SAPS) használják az egységes gazdaságtámogatási rendszer, az SPS helyett, komoly gondokkal kell megküzdeniük az egyetlen megmaradt hazai cukorgyár, a Magyar Cukor kaposvári gyárának beszállító termelőknek. Ha januártól életbe lépett volna az SPS-törvény, automatikusan megkapták volna azt a támogatási összeget, ami a többi, SPS-t használó nyugat-európai ország termelőinek is jár a cukorreform keretében. Az Európai Bizottság ugyan átutalja ezt az összeget Magyarországnak is, azonban a SAPS rendszer keretében ezt nem lehet kiosztani. A bezárt cukorgyárak környékén a szerkezetátalakítási és az úgynevezett diverzifikációs támogatások folyósítását a szaktárca szerint nem érinti a két támogatási rendszer közti különbség.


Értesülésünk szerint az agrártárca már elkészítette azt a rendeletet, amely áthidalná a problémát, és lehetővé tenné, hogy a Magyar Cukor Zrt.-vel termeltetési szerződést kötött hazai cukorrépa-termesztők is hozzájussanak a versenytársaknak járó támogatáshoz. Az erről szóló rendeletkiegészítés kihirdetése előtt azonban meg kell várni az EB visszajelzését, mivel Magyarországnak bejelentési kötelezettsége van az ügyben. Ezért még nem lehet tudni, hogy mikor várható a rendelet hatálybalépése.


Időközben a Magyar Cukor már le is zárta a termeltetési szerződések megkötését. Prát Zoltán mezőgazdasági igazgató szerint idén 13 ezer hektárra szerződtek, ez hozzávetőleg 750 ezer tonna répa megtermelését jelenti - igaz, terméshozamtól függően ez több is lehet. Így az idén várhatóan a rendelkezésre álló teljes cukorkvótát ki tudják használni, azaz 105 ezer tonnányi cukrot tudnak majd gyártani. Tavaly nem sikerült a kvótakihasználás: a cukorrépa-termelés hazai összeomlása miatt az előzetesen leszerződött 370 ezer tonna helyett végül a jobb terméseredményeknek köszönhetően 450 ezer tonna répát dolgoztak fel, és 60-65 ezer tonna cukrot állítottak elő. A kvóta kihasználásával a cég mintegy 40 százalékos piaci részesedést tudna elérni Magyarországon, és mivel mindenképp növelni szeretné piacát, nemcsak hazai cukrot forgalmaz.


A cukorpiac részben szabályozott piac az EU-n belül, ezért nem vagy csak lassabban érvényesül a kereslet-kínálat ingadozása az árakban. A referenciaárak tavaly novemberben még tonnánként 600 euró körül mozogtak. A forintgyengülés hatása egyelőre nem érződik a belföldi cukorárakban, mivel az importőrök jelentős készleteket hoztak be az országba korábban, de rövid távon várható az áremelkedés - vélte Fischer Béla, a Magyar Cukor vezérigazgatója.