Buda-Cash: jó hír az ügyfeleknek

Közérdekű keresetet indít a székhely szerinti járásbíróságon a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) jövő héten a Buda-Cash Brókerház Zrt. és az érdekeltégébe tartozó DRB-bankcsoporttal szemben - jelentette be Baranovszky György, a FEOSZ elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
MTI, 2015. február 27. péntek, 14:46
Fotó: Napi.hu

A perben a Magyar Nemzeti Bankot, mint a pénzügyi fogyasztóvédelemben és a pénzügyi felügyelet ellátásában illetékes szervezetet perbe hívják a felperesi oldalon, hogy segítse a fogyasztói igények érvényesítését.

Baranovszky György hangsúlyozta, a közérdekű pert azért indítják, mert nem lehet előre tudni, milyen megoldás születik Buda-Cash ügyben, viszont jogerős ítélet alapján kötelező lesz kártalanítani a fogyasztókat, és nem akarják, hogy az ügyfeleknek egyenként kelljen pert indítani.

Azt kérik a közérdekű keresetben, hogy a bíróság mondja ki, jogszabályba ütközően jártak el a pénzintézetek, és állapítsa meg a vezető tisztségviselők felelősségét. Az azért fontos, mert jogerős ítélet esetén kötelesek lesznek kártalanítani az ügyfeleket.

A FEOSZ elnöke szerint az átlagfogyasztó elvesztette bizalmát a pénzintézetekben, és ezt a helyzetet kezelni kell. Úgy ítélte meg, hogy az MNB a jelenlegi helyzetet jól kezeli, a honlapján megfelelően informálja a fogyasztókat.

Kispál Edit, a FEOSZ szóvivője szerint  amíg az MNB vissza nem vonja a Buda-Cash és az érintett pénzintézetek működési engedélyét, addig a fogyasztók nem tudnak mit csinálni, a pénzügyi számlájuk addig be lesz fagyasztva, egyedül az MNB által számlatulajdonosonként engedélyezett 60 ezer forint kifizetésre van lehetőség.

A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy az ügyben érintett fogyasztók minél gyorsabban nyissanak új számlát, vagy kérjék az illetékes kifizető szervezettől a készpénzes kifizetést, például munkabér, nyugdíj, családi pótlék, segély esetében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

karamiki, 2015.02.27 15:29

Lehet 15 évezni, de a pénzt valójában most veszik el a betétesektől. Nemrég a Széchenyi bank, most a DRB és Buda-Cash. Ugyanaz a történet, ami megalapozza a magyar bankok iránti "bizalmat". Miután az MKB-t megvette az állam, rögtön lopásról kezdtek el beszélni. Hajrá! Minél több magyar bankot!
A külföldi bankokat szidjuk, a magyar bankokat meg szívjuk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

xatoklesz, 2015.02.27 15:21

Hol voltak ezek a köcsögök 15 évig?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

620829, 2015.02.27 15:11

jaja eső után köpönyeg...mindent zárolni...lakás-ház-kocsi-számlák-cégek...családtagok cuccai....a 2-3-4 éve kölyök sok száz millás palotáit is....JÓL MEGDOLGOZHATOTT ÉRTE...2-3-4 ÉVESEN !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.02.27 15:07

Jó hír az említetteknek, hogy sem nemzetközi elfogató parancs sem a cégeik és magánvagyonuk zárolása nem történt meg sem a strómanjaik sem a családtagjaiké nem.
Most lehet eltüntetni végleg a milliárdokat.
Itt kőkeményen ügyészek, bírák, rendőrök, ügyvédek benne vannak a dolgokban. Az ügyészség ezért nem is rendelt még el semmit.
Még az irat megsemmisítés sem érdekli őket.
Az ügyfelek úgysem csinálnak semmit. A bankfiókokat sem próbálták felgyújtani és az ügyészeket sem. Ez mindig így volt ezért bátrak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

unnortodox, 2015.02.27 15:00

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html