Már elemzi az igazságügyi tárca azt az ítéletet, amelyben az Európai Unió Bírósága az Erzsébet-utalványok és a Szép-kártyák több hazai szabályát is jogsértőnek minősítette. Az uniós hivatal szerint ellentétes az uniós joggal, hogy az utalványokat csak egy magyar kibocsátó állíthatja elő, a kártyák piacára pedig nem léphet be külföldi szereplő - idézi fel a lap.

Az EU bíróságának döntése lépéskényszerbe hozta a hazai jogalkotást, az Országgyűlésnek módosítania kell az érintett passzusokat. Völner szerint az új rendelkezések ezután, minden bizonnyal a következő év első napján lépnek majd életbe. A kabinet azt szeretné, hogy a bérnek legyen adómentes hányada. A módszer kialakításához a kormány most várja a szakmai javaslatokat, és azok birtokában, a megfelelő egyeztetések után születik meg a döntés.

Járulékcsökkentés?

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, a brüsszeli vizsgálódás megindításában nagy szerepet játszott azoknak a francia utalványcégeknek a panasza, amelyek az Erzsébet-utalványok térnyerése után jórészt kiszorultak a magyar versenyből.

Könnyen megeshet, hogy az érintett vállalkozások a jövőben sem térhetnek vissza a honi utalványforgalmazáshoz. Völner szerint a luxembourgi ítélet nem kötelezi Magyarországot a korábbi viszonyok visszaállítására. Eszerint nem a piac megnyitása az egyetlen megoldás az uniós jog sérelmének orvoslására. Ennek kapcsán felidézhető Orbán Viktor múlt heti bejelentése, amikor is a miniszterelnök a cafeteria juttatások készpénzesítéséről és kettős bérrendszerről beszélt. Az új keretek között a jövedelem két részből állna: az egyiket az alapbér adná, amely után járulékot szedne be az állam. A másik rész - azaz a mostani cafeteria helyébe lépő összeg - után viszont nem kérne ilyen terhet az állam. Emiatt ez a tétel nem is számítana bele a nyugdíjba. A lépés adott esetben akár járulékcsökkentésként is felfogható.