Debrecen megsértette a közbeszerzési törvényt

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), a bírósági kötelezés után másodszor is megállapította, hogy Debrecen önkormányzata és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. mint ajánlatkérők megsértették a villamos tender kapcsán a közbeszerzési törvényt.
MTI-Eco, 2011. október 18. kedd, 18:29
Fotó:

A két ajánlatkérő még 2009 október végén tette közzé az ajánlati felhívást 18 csuklós villamos szállítására. Erre öt ajánlat érkezett: az Ansaldobreda SpA, a CAF, a Koncar-Elektricna Vozila d.d., a Skoda Transportation a.s. és a Stadler Pankow GmbH ajánlata. A nyertes a CAF (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) lett, míg a második legjobb ajánlatot a Skoda tette. Ez utóbbi társaság fordult a KD-hez másodszor is, ebben az ügyben született döntés most.

A Skoda már a 2010 márciusi eredményhirdetés után kérte a KD-től annak megállapítását, hogy a nyertes cég érvénytelen ajánlattal nyert. Az érvénytelenségi okokat három pontban foglalta össze: az ajánlatkérők a spanyol bankok által kiállított igazolásokból nem tudták megállapítani, hogy a nyertes cég számláin volt-e az elmúlt egy évben 30 napnál hosszabb sorbaállás; nem bizonyítható, hogy a nyertes villamosa 40 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mint a többi ajánlattevőé, végül pedig a kért 600 milliméter átmérőjű kerekek helyett, 590 millimétereseket szerepeltetett az ajánlatában a nyertes.

A KD ekkor megsemmisítette az ajánlatkérők dokumentációjának egy részét, pontos előírásokat kért a műszaki tartalomra és egymillió forintra bírságolta az önkormányzatot és a közlekedési cégét. Ez ellen a Skoda jogorvoslatot kért a Fővárosi Bíróságtól, amely a kifogásolt három probléma tekintetében döntésre kötelezte a KD-t, ezt helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla is.

A mostani KD határozat tehát megismételt eljárás, amelynek tétje azért nincs, mivel az ajánlatkérők időközben eredménytelennek nyilvánították az eljárást.

Debrecen csak a hatodszorra kiírt tenderen tudott nyertest hirdetni, azt a spanyol CAF nyerte meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK