Melyik éri meg? Benzines, gázolajos vagy villanyautó?

Ha valaki rááldoz 11 millió forintot, akkor 100 kilométerenként 600 forintért autózhat. Megvenni drága, autózni olcsó az elemes Golffal. Vásárlás előtt érdemes matekozni, mert nagyon sokat kell menni vele, hogy megtérüljön a többlet.
Csernátony Csaba, 2018. november 24. szombat, 16:32
Fotó: Buksza - Csernátony Csaba / Napi.hu

Továbbra is vannak érvek a villanyautók mellett és ellenük. Utóbbiak közé tartozik a magas ár mellett többek között az, hogy bár bővül az áramkúthálózat, még mindig kevés az olyan nagy teljesítményű villámtöltő, amellyel a villanyautók 30-60 perc alatt legalább 80 százalékosra feltölthetőek. Plusz korlátozott a hatótávolságuk.

Ugyanakkor egyre több gyártó jelenik meg a korábbinál nagyobb hatótávolságú villanyautóval. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza most megnézte, hogy a 300 kilométeres távolságra hitelesített elektromos VW Golffal mennyibe kerül az autózás.

Mennyit megy?

Az elektromos Golf leginkább azoknak való, akik nem akarják, hogy a többi autós tudja, hogy villanyautóval közlekednek. Bár a felirat (e-Golf) ezt elárulja és van még néhány különbség, de simán nézhető átlagos Golfnak.

Az autóra 300 kilométeres hatótávolságot ígér a gyár, a gyakorlatban ez inkább 230-270 kilométer körüli szintet jelent, utóbbit például nyáron klímával is tudja. Ez azért fontos, mert a klímahasználat az elektromos autók hatótávolságát csökkenti, ugyanígy a téli hidegben kisebb a hatótávolságuk és hosszabb idő ezeket feltölteni.

A hatótávra vonatkozó adatokról elmondható, hogy több - sztrádát, országúti részt és városi szakaszt is tartalmazó - etapon 266 kilométert lehetett megtenni az autóval normál vezetési stílussal. A fenntartásra visszatérve és egyszerűen fogalmazva az elektromos Golf esetében előre ki kell fizetni az autózás árát, később ugyanis a fenntartási költségek minimálisak.

Az e-Golf fogyasztása városi körülmények között durván 13-16 kilowattóra között mozog, ultratakarékos megoldással ez 13 kilowattóra alá szorítható. A sztrádán 120-130 km/h-nál viszont már 17-20 kilowattórára ugrik a számláló. Ezt érdemes forintosítani, még akkor is, ha egyelőre a töltők nagy része ingyenes. (Kivétel többek között a Mol, az olajcég ugyanis ma már a kisebb kapacitású töltésért 1990, a nagykapacitásúért, amellyel 30-40 perc alatt 80 százalékos töltöttség elérhető 2990 forintot számláz.)

600 forintért, azaz kevesebb mint 2 liter üzemanyag árából 100 kilométer

Kalkulációban nem vettük figyelembe az ingyenes töltést, mert többéves időtávon nem reális, hogy ez így maradjon, napi szintű használatnál pedig érdemes otthon kiépíteni a villanyautó töltéséhez szükséges rendszert. (Előfordulhat, hogy a jelenlegi hálózat nem alkalmas erre, ha pedig valaki a társasházban szeretné ezt megoldani, az szintén nem egyszerű feladat, ez egy másik cikk témája lesz.)

Töltés az egyik áruházi parkolóban - Fotó: Buksza / Csernátony Csaba

Az áramdíjnál a KSH lakossági, kedvezmények nélküli átlagtarifával számoltunk, így jött ki, hogy 100 kilométer városi használat esetén 5-600 forint körüli kiadás adódik, sztrádázásánál ugyanez 700 forint lesz. Csak az üzemanyag tehát durván kevesebb mint 1,5-2 liter gázolaj vagy benzin árából kijön.

Elemes vs. hagyományos

Mit tudnak ehhez képest a hagyományos Golfok. A benzines Golfok listaára 5,8 millió forintról, a dízeleké 6,4 millióról indul, ehhez képest az elemes Golfnál 12,4 millió szerepel az árcédulán. Igaz, a villanyautó jobban felszerelt és az árából lejön a 1,5 millió forintos állami támogatás. Összességében egy 7 millió forintos, 5 literes (dízel) vagy egy 6 literes (benzin) fogyasztású Golffal összevetve évente nagyon sokat kell közlekedni az autóval, hogy megérje a villanyautót választani, évi 30-45 ezres futásteljesítménynél 5-7 év alatt térül meg a többlet. Ez az időszak azonban jelentősen lerövidülhet egyrészt amiatt, hogy sok helyen még a töltés, a legtöbb helyen pedig a parkolás is ingyenes villanyautóval. További mérsékli a "futamidőt", hogy jóval alacsonyabbak a szervizköltségek az elektromos autónál, a forgalmazó Porsche Hungariától kapott szervizköltség-becslés szerint ez 100 ezer kilométerenként 174 ezer forint. Ez a hagyományos autóknál többe kerül.

Töltés az újbudai villámtöltővel - Fotó: Buksza / Csernátony Csaba / Napi.hu

Tehát ugyan drágább az elemes Golf, de a többletért cserébe sokkal alacsonyabb kiadást jelent a fogyasztás. Az átlagos autózási szokások esetében viszont pusztán a kiadásokat nézve nem éri meg. Évente 15 ezer kilométernél akár 12-15 évig tarthat a megtérülés. Ugyanakkor, aki tényleg sokat autózik, városban és van megoldás a töltésre (otthoni töltő, vállalati parkolóban lévő töltő stb.) azoknál reális választás lehet. Akár cégeknek is, részben azért, mert a villanyautóknál nincs cégautóautó. A választás előtt mindenesetre érdemes matekozni. Esetleg választani vagy várni az olcsóbb elektromos autókra, amelyekkel majd egy későbbi cikkben szintén foglalkozunk.

Részletesebben az elektromos Golfról és a konkurenseiről a Totalcar cikkeiben olvashat például itt és itt.

Címlapfotó: Töltés a Budai Vár alatt (Bécsi kapu) lévő áramkúton - Buksza / Csernátony Csaba / Napi.hu

Megjegyzés: A fenti kalkuláció le van egyszerűsítve. Az autók fogyasztása - legyen szó villanyautóról vagy hagyományosról - nagyban függ a vezetési stílustól. Az autók ára és értékvesztése pedig a piaci körülményektől, amelyek alakulását többéves időtávon nem lehet előre jelezni, ahogy az üzemanyagok árának változását sem.


HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2018.11.26 12:43

@laci_52:
megint azt mondom, hogy igenyszint kerdese. egy 18 eves auto, akarmilyen markabol is, kibaszott eletveszelyes. amerikaiak csinaltak statisztikat a halalos balesetekrol, es az aranyositas utan szepen kimutathato volt, hogy minel oregebb az autod, annal biztosabb, hogy hullazsakban vegzed egy karambol utan. de meg lehet nezni azt is, amikor a 20 eves toyotat egy zsir uj toyotanak utkoztettek, mi lett belole. konkretan a sajat es a csaladod eletevel jatszol, hogy parszazezer forinton sporolgatsz, mert a karambolok tobbsegeben legalabb az egyik fel vetlen.

eleg csak egy olyan szituacioba belegondolni, hogy egy defektnel pl nem sodrodsz le az utrol, es kapsz telibe egy fat, ami laposra hajtogatja a szenne korrodalt autodat, mert megfog a menetstabilizator, de utkozes eseten is mas a kasztni szilardsaga, rugalmassaga, legzsakok stb. fel millio forintert kapnal egy 5 evvel fiatalabb autot, inkabb erre kolts, mint cigerettara...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.11.25 22:48

@na4: A 21.században élünk az autó ma már nem luxus és nem is élvezeti cikk, hanem mindennapi használati tárgy, ami a legtöbb ember számára nélkülözhetetlen: el kell jutni a munkahelyre(tömegközlekedéssel ez sokak számára lehetetlen vagy nagyon sok időt vesz igénybe!), el kell vinni és el is kell hozni a gyereket az iskolába(ból) vagy az óvodába(ból), be is kell vásárolni stb. Ha csak ezekre kell az autó, olcsó használtat kell venni. Én egy 18 éves Skoda Feliciával járok és ezekre a célokra megfelel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.11.25 17:22

@atombandi: Egyetértek. Az autó valójában nem túl jó befektetés, amolyan szükséges rossz, vagy élvezeti cikk. Egyéni preferencia és pénztárca dönti el a vásárlást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.11.25 14:39

a magyarok meg mindig ott tartanak, hogy az autovasarlas befektetes. hat nem az. kurvara nem az. tehat osszesegeben elmondhato, hogy egyik auto sem "hozza vissza az arat". ahogy aki megveszi a q7-es audit, az sem fogja vissza hozni az arat. hasznalati targy, mint a mobiltelefon. megsem a 20.000 forintos telefonok hasitanak a piacon, hanem siman 50-100.000-es kategoria. ezek is visszahozzak az arukat? ketlem.

az auto arra van, hogy elvigyen a pontbol b pontba. aki minimalista, az beeri valami 1000 eves szutyokkal, es kipipalja az autozas kerdeskort. akinek csaladja van, vagy ad a biztonsagra, az probal egy nagyobb es biztonsagosabb autot venni. van aki az uzembiztonsagra megy ra, mert az a fontos neki. villanyautot sem az vesz, akinek megeri, meg azert mert "befektetes", hanem az, aki hajlando annyit raszanni, hogy az elvileg 0 kibocsatas illuziojaval autozzon.

ez az olcsobb tankolni dolog csak addig ervenyes, amig el nem tarjed annyira, hogy a kormanyok ujabb autos sarcot ne vessenek ki a tulajokra, valami termekado vagy ilyesmi formajaban. kar azzal szamolni, hogy valaha is meg fog terulni a tobbletar. a kerdes az, hogy hajlando vagy megfizetni a felarat az elektromos autozasert, vagy sem. udvozletem a cikkironak, aki probalt okos lenni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.11.25 10:31

@V0LE:
Már megint okoskodsz - a hidrogén a jövő és punktum. Tele rakják a világot akkukkal, faxság. Svájcban lassan minden harmadik autó Tesla lesz. Halálra röhögöm magam az agyhalott svájciakon, akik mellettem a városban és mindenhol ilyen szörnyeteggel közlekednek. Atyám! A pályán max. 120-al lehet menni, a városban 50-el vagy 30-al. Mi a francnak ez a szar?? Játsszák az agyukat. megtehetik, mert az Orbán által elsikkasztott pénz is ott hever Zürichben...szóval 10 ezer eurót ér egy e-autó, többet egy fillérrel sem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html