Eddig bírták a volt Malév-leányok?

Közel egymilliárd forintos mínusszal zárta tavalyi évét, és csődközelbe került az egykori Malév két leányvállalata, amelyek működése állami mentőöv híján biztosan ellehetetlenül - írta a két vállalkozás mérlegadataira hivatkozva a Népszabadság kedden.
MTI-Eco, 2016. június 7. kedd, 07:58

A cikk szerint a földi kiszolgálással foglalkozó - például a Wizz Air járatait ellátó - és 375 embernek munkát adót Malév GH Zrt. (MGH) vesztesége 604 millió, a csaknem ekkora létszámú, repülőgép-karbantartással foglalkozó Aeroplexé (ACE) pedig 362 millió forint.

Az MGH 4,3 milliárd, az ACE pedig 6,2 milliárd forintos bevétel mellett működött; a 2014, illetve 2012 óta veszteségesen működő cégek saját tőkéje is negatívba fordult, tavaly év végén 241, illetve 127 milliós mínuszt mutatott - írta a lap.

HOZZÁSZÓLÁSOK