Fejlesztőközpontot épít az Alois Dallmayr

Több mint 300 millió forintos, barnamezős beruházással áruautomata-fejlesztő és technológiai központot épít Tolnán a kávészolgáltatással foglalkozó Alois Dallmayr Kft., a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.
MTI-Eco, 2010. szeptember 29. szerda, 19:31

Az 1600 négyzetméteres fejlesztőközpont, amely a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 40 százalékos támogatásával valósul meg, az Alois Dallmayr Kaffee OHG magyar és kelet-közép-európai leányvállalatai számára kínál majd intelligens műszaki megoldásokat - mondta Dános Gábor ügyvezető igazgató az MTI-nek.

A cégvezető hozzátette: a kft. már jelenleg is forgalmaz olyan kávéautomatákat, amelyekből készpénz nélkül, például sms-sel lehet kávét vásárolni, ami egyedülálló megoldás. A jövőben beléptető rendszerekkel kombinált automaták fejlesztésén dolgoznak. A fejlesztések a mechatronika és a telekommunikáció területén valósulnak meg.

A társaság - közleménye szerint - piacvezető kávészolgáltató, 6000 kávéautomatát üzemeltet Magyarországon, 2009-ben 2,5 milliárd forintos árbevételt ért el, és a franchise-rendszerben dolgozókkal együtt több mint háromszáz embert foglalkoztat.

HOZZÁSZÓLÁSOK