Buksza: Mennyi kalória van az új burgerekben?

A burgerláncok a közelmúltban jelentek meg a vega burgereikkel. A Buksza pedig megnézte, mi van az új és a hagyományos szendicsekben.
Csernátony Csaba, 2019. szeptember 28. szombat, 11:32
Fotó: Reuters

Az eddigiekben azok, akik vegetáriánus vagy vegán étrendet folytatnak nem voltak könnyű helyzetben, ha egy baráti társasággal tartva vagy egy rohanós nap kellős közepén vészmegoldásként a nagy gyorsétterem láncok valamelyikében találták magukat.

Jellemzően a köretek, saláták és a desszertek szekciójából lehetett összerakni olyan menüt, amivel kikerülhető a húsfogyasztás. A sült krumplit mindegyik nagy gyorsétterem láncban a hústól külön olajban sütik és ez az olaj minden esetben növényi alapú. A harapnivalók között lehetett találni még sajtgolyókat is, de a saláták közül a többség is hússal készül. Azok, akik halat azért beépítenek az étrendjükbe kicsit könnyebb helyzetben voltak, mert a kínálatban időnként feltűnik halas hamburger is illetve pl. halrudacska is.

Egészen eddig, mert nyár óta a Burger King és a KFC is bővítette kínálatát egy-egy vegetáriánus burgerrel. A Buksza (A Napi.hu szerkesztőségi blogja) pedig megnézte, hogy az újdonságok mit tartalmaznak és összevetette azokat a burgerláncok hagyományos - hússal készült - "zászlóshajóival" (Whopper, Big Mac, Grander). A McDonald's-nek is vegetáriánus burgere, de az még nem kapható a magyar piacon. A cég tavaly az Indexnek azt mondta, hogy egyelőre nem tervezik a zöldségpogácsás hamburgerek bevezetését.

Mennyi kalória van a burgerekben?
SzendvicsKalória / dbFehérje / dbSzénhidrát /dbCukor / dbZsír /db
Vega Whopper (Burger King)590 kcal12 gramm70 gramm13 gramm27 gramm
KFHalloumi burger (KFC)703 kcal30 gramm61 gramm12 gramm39 gramm
Sima Whopper (Burger King)726 kcal36 gramm49 gramm10 gramm41 gramm
Grander (KFC)807 kcal33 gramm64 gramm12 gramm46 gramm
Big Mac (McDonald's)509 kcal27 gramm42 gramm9 gramm26 gramm
Forrás: Gyorséttermek tápanyag-táblázatai

Vissza a vega burgerekhez. A Burger King húspogácsa helyett egy csak zöldségekből készült pogácsát helyez a hamburgere centrumába, míg utóbbi egy háromféle tejből készült grillezhető sajttal - halloumit - készíti burgerét. Ízvilágát tekintve megoszlanak a vélemények a két újítás között.

Amit viszont tényszerűen meg lehet vizsgálni az a burgerekre jutó kalória- és tápanyagtartalom. Ezek az adatok nem csak a vegetáriánusok számára lehetnek fontosak az új vega burgerekel kapcsolatban, hanem akár a fogyókúrázni vágyóknak, vagy az egészséges életmódot folytatóknak, esetleg sportóknak. Az egymással versenyző szendvicsek közül a Burger King vega burgerében van a legtöbb szénhidrát és cukor, a zsírtartalma pedig a legalacsonyabbak közé tartozik,utóbbi pariban van a McDonald's-es Big Mac-kel. Fehérjéből pedig ebben van a legkevesebb. A két vega burger közül a kilókalóriát nézve a Burger King szendvicse áll jobban, 16 százalékkal kevesebbet ad ebből, mint a KFC-s szereplő.

A szendvicsek közül egyébként a hagyományos - csirkével "készített" - KFC-s Granderben van a legtöbb kilókalória, a legkevesebb pedig a Big Mac-ben.

HOZZÁSZÓLÁSOK