Az ösztöndíjakat Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója és Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nyújtotta át a magyar egyetemi hallgatóknak.

Gavin Dai az ünnepélyes díjátadón elmondta: a kínai informatikai vállalat a magyarországi üzleti terjeszkedés mellett társadalmi felelősségvállalási stratégiája keretében elkötelezte magát a szakemberképzés támogatása mellett is. A Huawei tavaly két felsőoktatási intézménnyel együttműködésben alapított 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot, hogy a diákok közelről tanulmányozhassák, illetve megismerhessék a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket, technológiai trendeket.

A "Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői" elnevezésű ösztöndíjat 2011 és 2015 között évente 15 diák kaphatja meg. Közülük tízet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Budapesti Corvinus Egyetem delegálhat a programba. Minden évben az intézmények és a vállalat képviselői közösen rangsorolják és választják ki a támogatást elnyerő hallgatókat, akik egy évre 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz.

Az első 15 díjazott egy 10 napos kínai tanulmányúton is részt vehetett, és meglátogathatta a Huawei kutatóközpontjait. A mostani ünnepségen két "évfolyam" kapta meg az ösztöndíjat.