A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Több szakértő is kétségbe vonja azon kormányzati tervek megvalósíthatóságát, amelyek szerint az országos szinten 1400 fiókot üzemeltető takarékokra lehetne építeni a hazai kis- és középvállalkozói hitelezést. A múlt év végén az MFB Zrt. képviselőinek a TakarékBank Zrt. vezető testületeibe való beválasztásával lényegében lezárult az a tranzakció, amelynek során a magyar állam − az MFB-n keresztül − 38,5 százalékos tulajdonosa lett az integrált takarékszövetkezetek ernyőbankjának. Az ugyanakkor továbbra is nyitott kérdés, hogy milyen szerepet szán a kabinet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségbe (OTSZ) tömörült takarékoknak.

Az integrált takarékok mintegy 500-600 milliárd forint szabad likviditással rendelkeznek, a hálózat a teljes magyar bankszektor forintbetétjeinek nagyjából 10 százalékát gyűjtötte össze, hiteloldalon azonban piaci részesedése 4 százalék. Az integrált takarékszövetkezetek átlagos hitel/betét mutatója 50 százalék, a bankszektorban ez az arány a legutóbbi kimutatások szerint a közelmúltban csökkent 120 százalék alá.

A terveket kétségbe vonók érvei szerint a takarékok által gyűjtött betétek zöme ugyanakkor jelenleg nem likvid − ha az lenne, akkor vélhetően nem lett volna kérdés, hogy ígéretes üzleteket eddig is megfinanszíroztak volna. Amikor Demján Sándort az OTSZ elnökévé választották, ő maga ígérte meg, hogy néhány hónapon belül több száz milliárd forint likvid forrást biztosítanak majd az MFB-nek a kedvezményes kkv-hitelezés felfuttatására, az akkori hírek szerint viszont több hónap egyeztetés után is csupán 43−46 milliárd forintot lehetett volna kihelyezni − a terv ezek után csendben el is halt.

A takarékokban elhelyezett betétek legnagyobb része − a Takarékbankon és a Takarékbrókeren keresztül − állampapírokban áll. Amennyiben tehát a kormány valóban a kkv-hitelezés felfuttatására használná e forrásokat, le kell mondania arról, hogy a pénz közvetlenül az államot hitelezze. Megoldható lenne az is, hogy az MFB állampapír-fedezet mellett biztosítson likvid, továbbhelyezhető forrást a takarékoknak, ám ekkor az MFB forrásellátottsága lenne a mérvadó. Ráadásul kérdéses, hogy ebben az esetben nem lenne-e olcsóbb a jelenlegi rendszer, amikor az MFB refinanszírozóként áll a hitelek mögé.

Gondot okozhat emellett a takarékok egyenkénti hitelezési korlátja is: bár az OTSZ hálózatában ma minden tag messzemenően megfelel a szövetkezeti hitelintézetekre vonatkozó tőkekövetelményeknek, a prudenciális hitelezési szabályok miatt több kisebb takarék kényszerülhet fúzióra a nagyobb hiteldinamika érdekében.

A kkv-hitelezésre vonatkozó koncepció harmadik − talán legfőbb − akadálya, hogy a jelenlegi gazdálkodási környezetben a cégek nem igazán akarnak vagy mernek beruházni. Ez pedig különösen igaz a takarékszövetkezetek által kiszolgált vidéki településekre, kivételt csak az uniós támogatások révén jelenleg válságállóbbnak tűnő mezőgazdaság bizonyos területei jelentenek.