Igazságot szolgáltattattak a Simicskáéknak - vége a kizárásnak

A bíróság másodfokon is a Közgépnek adott igazat a Közbeszerzési Hatósággal szemben, így kiderült, nem volt jogos Simicska Lajos zászlóshajó-cégének kizárása a közbeszerzésekből 3 évre. Az ítélet értelmében mostantól újra indulhat pályázatokon a cég, bár ettől még az nem biztos, hogy sikerrel is szerepel majd.
Index.hu, 2016. június 22. szerda, 13:30
Fotó: Napi.hu

A kizárás közvetlen előzménye egy közel egy évvel ezelőtti eset, amikor a Közgép több más nagy építőipari vállalkozással versenyben jelentkezett a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő megépítésére, a Közbeszerzési Döntőbíróság azonban adathamisításra hivatkozva kizárta a céget a pályázatból - írja az az Index.

A kizárás annak ellenére történt, hogy a Közgép 200 millió forinttal olcsóbban építette volna meg a létesítményt, mint a végül nyertesnek kihozott A-Híd-, Swietelsky- és Mészáros és Mészáros Kft.-konzorcium, az adathamisítás pedig annyiban merült ki, hogy a Közgép szerb alvállalkozójának zárt hajófedélzetéből hiányolt néhány négyzetmétert az ajánlatkérő, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A fejlesztés végül egyébként egymilliárddal drágábbra sikerült az eredetileg tervezettnél.

A hamis adatszolgáltatásért történő kizárás nem csak az aktuális, hanem 3 éven át minden közbeszerzésre vonatkozott volna, ezt azonban Simicskáék megtámadták a bíróságon. Ezt a part nyerték meg most másodfokon.

További részletek az Indexen.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK