Így kell ezt: fészkeket és költőládákat telepítettek a villanyoszlopokra

Több ezer fészektartót szerelt fel a villanyoszlopokra az E.On Hungária Zrt. Az újakra most fonott fészekalap is került, hogy még vonzóbbak legyenek a gólyáknak. Az áramszolgáltató az Őrségben száz vörös vércsének is szerelt fel fém költőládákat a távvezeték-oszlopokra.
Csernátony Csaba, 2020. április 9. csütörtök, 11:16
Fotó: E.On

A madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja idén is a gólyákat az E.On áramszolgáltató, eddig 4343 ilyen eszközt telepítettek, tavasszal pedig újabb 56 került fel az oszlopokra - közölte a társaság.

Az E.On-nak a nemzeti parkok és a madárvédelmi szakemberek adtak tanácsot, hogy pontosan hova helyezzék ki a fészektartókat. Ráadásul ezekre most fonott fészekalap is került, azok még vonzóbbak lehetnek a jövendő lakók számára. A régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították; ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott fészekalap került.

E.On

A társaság munkatársai emellett az Őrségi Nemzeti Parkban 100 vörös vércsének költőládát tettek fel a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira. Minden munkát még a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése előtt végeztek el. A nemzeti park szakemberei azon dolgoznak, hogy a nyugati országrészben minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Ezt segíti most az E.On a távvezeték-oszlopokon 15-20 méter magasban kihelyezett költőládákkal. Az együttműködés az elmúlt évben kezdődött, a korábban elhelyezett fészkeket szívesen használták a régióba érkező vörös vércse párok, beköltöztek, fiókákat neveltek - írták a közleményben. A költőládák telepítéséról videót is közzétett az E.On, ezt alább nézheti meg.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK